DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Honda új lendületet adott a Red Bullnak

Adrian Newey szerint az elkötelezettség volt a kulcs a Hondával való kapcsolat kezdetén. Az energiaitalosok technikai igazgatója úgy gondolja, a japánok nagyon lelkesek voltak a projekt elején.

A Red Bull Racing 2005 óta tagja a Formula-1 mezőnyének, azóta pedig összesen négy motorbeszállítóval dolgoztak együtt. A bemutatkozáskor még a Cosworth V10-es erőforrásait használták, majd a következő szezonban a Ferraritól vásároltak motorokat. A Renault 2007-től kezdve látta el az osztrák istállót, az együttműködés pedig sikeres volt, hiszen 2010 és 2013 között zsinórban négy világbajnoki címet szereztek.

A hibrid korszak azonban nem indult túl jól a számukra, a franciákkal pedig megromlott a kapcsolatuk, így 2019-től kezdve már a Hondától kapták a motorokat, melyekkel idén elég nagy előnyben voltak eddig. Newey most visszaemlékezett erre az időszakra és úgy véli, eleinte nagyon jól alakultak a dolgok a Renault-val.



„A V8-as korszakban nagyon szoros volt velük a kapcsolat. Úgy éreztem, hogy teljesen egyenrangúként kezelnek minket a gyári csapattal, ahogy viszont a hibrid éra haladt előre, úgy egyre inkább megromlott a kapcsolat a Renault és közöttünk. Egy nehéz időszak volt és igazából tudtuk, hogy szinte lehetetlen bajnoki címről beszélnünk, mert túlságosan hátul voltunk” ─ idézte Newey szavait a RacingNews365.

A brit szakember beszélt arról is, hogy mi jelentette a Renault és a Honda között a legnagyobb különbséget. Newey szerint az új partner érkezése mindenkinek friss lendületet adott.

„A Honda elkötelezettsége, a lelkesedésük és a fejlődésük szintje teljesen más volt. Szerintem az elkötelezettség szintje nagyon fontos dolog, itt nem csak a teljesítményről van szó. Ha azt látod, hogy a partnered ugyanolyan szenvedélyes, és annyira keményen hajt, mint te, akkor egymást tovább tudjátok lendíteni. Ha pedig valaki hibázik, akkor nem kritizálhatod azért, hogy nem tett meg mindent” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: