DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappen kifakadt: „Befejezhetnénk ezt végre?”

Az F1-es Magyar Nagydíj időmérőjét követő sajtótájékoztatón ismét előkerült témaként a silverstone-i ütközés, amire a vb-éllovas meglehetősen ingerülten, káromkodva reagált.

Lewis Hamilton szerezte meg a pole-t a 36. Formula-1-es Magyar Nagydíjra Valtteri Bottas előtt, míg Max Verstappen a harmadik helyre kvalifikálta magát – igaz, ő a Q2-ből nem a közepes, hanem a lágy gumikon jutott tovább, így a rajtnál is azt kell majd felraknia, ami előnyt jelenthet a holland számára a verseny legelején.

Emiatt akár az is előfordulhat, hogy Hamilton és Verstappen a két pozíciónyi különbség ellenére is újfent csatába keveredik majd egymással – aminek persze külön pikantériát adna, hogy két hete Silverstone-ban a két vb-aspiráns összeütközött az első körben.

verstappen-dppi-hung-1



Amikor azonban az időmérőt követő hivatalos FIA sajtótájékoztatót vezető riporter felvetette, hogy a brit incidens fényében mi fog történni, ha kerék a keréken kell ismét küzdeniük egymással, Verstappen ingerülten félbeszakította, jelezve, hogy elege van a múltkor történtek felemlegetéséből:

„Befejezhetnénk ezt most már végre? Rengeteg kib*szott kérdést kaptunk erről, ez már nevetséges. Őszintén, a teljes csütörtöki nap abból állt, hogy folyamatosan erre a sok hülye szarságra válaszoltunk, szóval abbahagyhatnánk ezt már végre? Versenyzők vagyunk, mindannyian versenyzünk, méghozzá keményen, de fair módon.”

A riporter a Red Bull-os mellett ülő Hamilton álláspontját is kikérte a dologról, a hétszeres világbajnok azonban nem fűzött hozzá semmit ellenfele szavaihoz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: