DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Horner: Kemény volt a harc Verstappenért

A Red Bull csapatfőnöke felidézte, hogyan tudták leszerződtetni annak idején Max Verstappent. A holland pilótát a Mercedes is szerette volna a megszerezni, végül ezt a csatát az osztrákok nyerték.

A világbajnoki pontverseny jelenlegi éllovasa 2015-ben mutatkozott be a Formula-1-ben, mindössze 17 évesen. Verstappen akkor a Toro Rosso csapatánál versenyezhetett, a helyzete pedig nem csak az életkora miatt volt kivételes, egy évvel korábban ugyanis a Formula-3 Európa-bajnokságon indult, így nagy szenzációt keltett a szerződtetése.

Az eredmények persze őt igazolták, hiszen 2016-ban már a Red Bull pilótája lett, az energiaitalos alakulatnál futott első versenyén pedig rögtön győzni tudott a Spanyol Nagydíjon. Azóta minden évben sikerült futamot nyernie és komoly esélye van arra, hogy idén az első vb címét is megszerezze. A tehetségét senki sem vitatja és ez már 2014-ben is így volt, hiszen az F1 élcsapatai nagy csatát vívtak érte.

Christian Horner most elmondta milyen tárgyalások zajlottak akkor a háttérben, elmondása szerint Verstappen már a gokart versenyein is nagyszerűen teljesített.

„Először akkor figyeltem fel Maxra, amikor a gokart versenyeknél hallottam a nevét, illetőleg egyéb kapcsolatokon keresztül. Akkor kezdett el igazán kiemelkedni a tehetsége, amikor bekerült a Formula-3-ba. Ez már az első versenyén így volt Silverstone-ban. Itt volt egy srác, aki egyáltalában nem versenyzett korábban még abban a korosztályban, de rögtön az élen volt és futamokat nyert. Ráadásul egy olyan csapatban tette mindezt, amelyik nem tartozott az élmezőnyhöz”─ idézte Horner szavait a PlanetF1.



A csapatfőnök emlékei szerint Helmut Marko győzte meg arról, hogy érdemes komolyan foglalkozniuk a fiatal tehetséggel, főként, hogy számára kezdett személyes üggyé válni az eset.

„Nyilvánvalóvá vált akkor a számunkra, hogy a jövő egyik potenciális sztárja és a csapat tanácsadója, Helmut Marko ekkor kezdett el igazán odafigyelni a teljesítményére. Elmentem vele vacsorázni, ekkor említette meg, hogy Niki Lauda hogyan próbálja megszerezni Maxot, így kikérte a véleményemet. Én azt mondtam erre, hogy persze menjünk rá, hiszen tudunk olyat ajánlani neki, amit a Mercedes nem.”

„Niki keményen harcolt, hogy megszerezze és mindkét osztrákban óriási büszkeség volt, de előnyben voltunk, mivel a Toro Rosso ülése rendelkezésre állt és vállaltuk a kockázatot. Végül megegyeztünk az üzletben és még abban az évben beült az autóba a Japán Nagydíj szabadedzésén, ahol szenzációsan ment” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: