DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Marko nem bánta meg Sainz elengedését

Bár annak idején a Toro Rossónál nagyon hasonlóan teljesítettek, az energiaitalosok tanácsadója mindig is Max Verstappent látta a nagyobb tehetségnek, ezért léptették elő őt, nem a spanyolt.

Max Verstappen és Carlos Sainz egyaránt 2015-ben debütált a Formula-1-ben a Toro Rossónál, ahol nem volt túl nagy különbség a holland és a spanyol versenyző között. A 2016-os évad derekán mégis Verstappent léptette elő a Red Bull az anyacsapathoz Danyiil Kvjat helyére, míg Sainz még további bő másfél idényen át az energiaitalosok második számú csapatánál szerepelt.

sainz-verstappen-2016-dppi



Verstappen azóta is a Red Bullt erősíti és idén a vb-cím egyik fő esélyese, míg volt kollégája azóta megjárta a Renault-t és a McLarent, jelenleg pedig a Ferrarinál szerepel, amelynek színeiben Monacóban megszerezte első dobogóját.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a spanyol erős eredményei ellenére sem bánta meg, hogy annak idején Verstappennek szavaztak inkább bizalmat: „Akkoriban nagyon erősek voltunk, de Max személyében láttuk a legerősebb versenyzőt. Ezért választottuk anno Verstappent, és szerintem az azóta elért eredményei alaposan alátámasztják a döntésünk helyességét” – nyilatkozta a Formel1.de hasábjain Marko, aki hangsúlyozta: nem a Red Bull szakított Sainzcal.

„Mi nem küldtük el Sainzot, és jó okunk volt rá, hogy elég korán leszerződtettük. Verstappen és Sainz eléggé egyenlően teljesítettek, de nem volt lehetőségünk többet ajánlani neki. „Nem volt meggyőződve arról, milyen jövőbeli lehetőségei lehetnek a Toro Rossónál. Úgy érezte, nem tud fejlődni, és nem akart tovább várni. Először csak kölcsönadtuk, aztán pedig teljesen felbontottuk a szerződését. Végső soron nem akartunk az útjába állni.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: