DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ezért ünnepelt Silverstone-ban Hamilton

Toto Wolff tisztázta a helyzetet: ők a Red Bulltól, Christian Hornertől és az FIA-tól is azt az információt kapták, hogy Max Verstappennek nincs baja, így ezt mondták Lewis Hamiltonnak is.

Rengetegen elítélték Lewis Hamiltont azért, ahogy ünnepelt a hétvégi Brit Nagydíj után, hiszen sokak szerint sportszerűtlen volt ezt tennie Max Verstappen balesetét követően - maga a holland versenyző is tiszteletlennek nevezte riválisát. Hamilton azt mondta, hogy csak a futam utáni interjúja során tudta meg, hogy Verstappen kórházban van, holland lapértesülés szerint pedig a két fél azóta meg is beszélte már a helyzetet.

Most azonban Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője is tisztázta: Hamilton és a csapat sem tudta, hogy mi a helyzet.

00121021_330



"Fontos megérteni, hogy milyen visszajelzéseket kaptunk. Azt kaptuk a Red Bull vezetőségétől, hogy Max rendben van, Christian Horner azt mondta a rádióban Michael Masinek, hogy Max sértetlen és rendben van, az FIA-tól pedig ugyanezt az információt kaptuk. Szóval nyilván semmi értelme nem lenne ünnepelni, ha Max sérült lenne. Szerintem ezt nagyon fontos megérteni" - mondta Wolff a Motorsportnak adott interjújában.

"Lewis még ott, a baleset után, az autóban megkérdezte, hogy Max rendben van-e, mi pedig azt mondtuk neki, hogy igen, a saját lábán kiszállt az autóból. Semmilyen más információt nem kaptunk, csak azt, hogy Max rendben van" - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: