DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nem csillapodik Ricciardo frusztráltsága

Daniel Ricciardo a szezonkezdet óta keményen dolgozik azon, hogy sikerüljön végre a McLaren és a saját valós teljesítményét hoznia. Most ez végre ismét Q3-at ért, de ő cseppet sem elégedettebb.

Daniel Ricciardónak nagy falat egyelőre új csapata és versenygépe, a Méhészborz a tizedik versenyhétvégén sem talált még magára, és helyzetén az sem segít, hogy fiatal csapattársa, Lando Norris viszont elképesztő szezont fut. Az ausztrál is gyűjtögeti ugyan a pontokat, ám rendre a legjobb tíz második felében küzd az ellenfelekkel.

Ami az időmérőket illeti, az elmúlt két versenyhétvégén – az Osztrák és a Stájer Nagydíjon, vagyis mindkétszer a Red Bull Ringen – Ricciardo meglepetésre csak a Q2-ig jutott, és természetesen mindkét eredménye után keserűen csalódott volt. A most a sprintfutam miatt kivételesen pénteken rendezett kvalifikáción már visszatért a Q3-ba, és végül a 7. helyet kaparintotta meg, de nem lett őszintébb a mosoly az arcán.

„Ez egyértelműen egy jobb nap volt” – hangzott az időmérő utáni nyilatkozata. „Jobb volt, és épp ezért kicsit frusztrált is vagyok. Úgy érzem, ebben több volt. Az utolsó körből többet is kihozhattam volna.”



Ami az ellenfeleket illeti, Norrishoz legalább jóval közelebb volt, mint korábban, mindössze két ezreddel kapott ki csapattársától, aki hatodikként zárt. A konstruktőri bajnoki riválisok közül azonban az egyik Ferrari Charles Leclerc képviseletében előttük végzett, a negyedik helyen. Ricciardo hiszi, hogy volt esélyük ellene. „Az időket nézve azt hiszem, Charles talán csak egy fél tizeddel van előrébb, őszintén úgy érzem, hogy ez elérhető lett volna.”

Ricciardo tehát nem sétál el jobb hangulatban a pályáról, és még az sem vigasztalja, hogy láthatóan tényleg előrelépett, legalábbis a pár héttel ezelőtthöz képest. „Az előző pár időmérőt elnézve igen, mindenki azt gondolja, hogy ez sokkal jobb, és az is. De talán ezért is idegesít ez, úgy érzem, tényleg több volt ebben ma. Valahol félúton vagyok most” – mondta az ausztrál.

Ami a holnapot illeti, nem tart attól, hogy túlságosan felkészületlen lenne a lerövidített gyakorlás eredményeként. „Igazából nekem nagyon tetszik ez, hogy csak egy szabadedzés volt, és utána rögtön időmérő. Néhányszor csináltunk már ilyet, például tavaly Imolában és a Nürburgringen, akkor az időjárás miatt, és nagyon klassz volt. Szóval ki tudja, mit hoz a holnap, de eddig jól állunk” – foglalta össze Ricciardo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: