DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Coulthard: Hamilton már jól viseli a vereséget

A hétszeres világbajnokon már nem érződik az az ingerlékenység, mint akkoriban, mikor Nico Rosbergtől kikapott. Az ex-F1-es szerint Max Verstappen idei szereplése hosszabbította meg a brit pályafutását 2023-ig.

Az előző hét évben nem sűrűn volt olyan helyzetben Lewis Hamilton, mint idén: több mint egy futamgyőzelemnyi, 32 pontos hátrányban áll Max Verstappen mögött a világbajnokság második helyén. A helyzetet talán a 2016-oshoz lehet hasonlítani, amikor a mercedeses csapattárs, Nico Rosberg vezette az összetettet a szezon többségében, sokszor 25 pontnál is nagyobb különbséggel – bár a végén csak 5 pont döntött a német javára a világbajnoki címért.

Az egykori F1-es, a 13 nagydíjat nyerő David Coulthard viszont lát egy fontos különbséget: azt, hogyan kezeli a vereséget és a hátrányban levő fél pozícióját Hamilton.

„Az utolsó pár futamon, amelyeket elveszített, sokkal nyugodtabb és méltóságteljesebb volt a vereségben, mint azt korábban láttuk. Néha, mikor Nico legyőzte őt csapattársként, kissé ingerlékeny volt, mintha leesett volna a földre a cumija, rossz gyerekként viselkedett, sokmillió dollárt kereső autóversenyző létére” – idézi az Autosport Coulthardot.



„Ezt most nem láttam tőle. Ellenben eleganciát, magabiztosságot látok, egy másik Lewist. Ezért azt gondolom, ő tényleg élvezi ezt a kihívást. Természetesen szeretné megnyerni a bajnoki címet, mert ki nem? Természetesen győzni akar, mert ki nem? Szerintem az, hogy még két évre aláírt, bizonyítja, hogy motiválja a kihívás. Úgy vélem, Max Verstappen és a Red Bull idei formája hosszabbította meg a pályafutását” – beszélt arról Coulthard, hogy meglátása szerint Hamilton éppen azért marad 2023 végéig, mert az elmúlt évek nyerő szériája megszakadt.

A skót úgy véli, a hétvégi Brit Nagydíj, Hamilton hazai versenye döntő szereppel bír a világbajnoki harcban, mivel zsinórban három Verstappen-győzelem – és összesen öt Red Bull-elsőség – után már ideje lenne nyerni.

„Nagyon kíváncsi vagyok, mert Toto (Wolff) nyilvánvalóan hisz az autó teljesítményében. Olyan érzésem van, hogy a Mercedesnek teljesítenie kell ezen a hétvégén, Lewisnak oda kell tennie magát, mert Max nem ijed meg senkitől, ő egy született győztes, ő van most a hullám tetején, és nem fogja zavarba hozni a sok Union Jack. Mégis úgy vélem, Lewis Nigel Mansell módjára válaszol majd a hazai közönség támogatására. Azt hiszem, nagyon fontos hétvége áll előttünk a bajnokság szempontjából” – fogalmazott Coulthard.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: