DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso ostobának érezte magát az 1-es kanyarban

A spanyol állítja: miközben ő a pálya határait betartva előzött, ketten is úgy kerültek vissza elé az F1-es Osztrák Nagydíj rajtja után, hogy a bukóteret használva gyorsítottak ki.

Fernando Alonso a 14. helyről vághatott neki a második spielbergi futamnak, miután szombaton a forgalom miatt nem tudott bejutni a Q3-ba. A spanyol azonban már az első kanyarban pozíciókat nyert volna, elmondása szerint ugyanis egy kései fékezéssel bement Charles Leclerc és Daniel Ricciardo elé, az ausztrál azonban a bukóteret kihasználva gyorsított ki a 3-as kanyar felé, így visszavette a helyét az Alpine pilótájával szemben. Alonso emiatt már a verseny eleji biztonsági autós fázis alatti rádiózása során is kifakadt, de a leintés után sem értett egyet a mclarenes manőverével:

alonso-alpine-spielberg-1



„Kétszer versenyeztünk itt az elmúlt két hétvége során, és én voltam az egyetlen, aki mélyet fékezve, belső íven előzött az 1-es kanyarban” – idézi a kétszeres F1-es világbajnokot a Motorsport.com. „Ezúttal Ricciardót és Leclerc-t előztem meg, de lementek a pályáról a kijáraton és előttem tértek vissza, ráadásul a 3-as kanyarig vezető szakaszon ki is használták az előttük lévő autó szélárnyékát. Úgy éreztem, ez igazságtalan volt. Múlt héten is az volt, de ma Charles és Ricciardo előtt voltam az 1-es kanyarban, mégis 50 méterrel Ricciardo mögött jöttem ki belőle. Én voltam az egyetlen, aki bevette a kanyart, úgyhogy kicsit ostobának éreztem magam.”

„Ha a 14. helyről rajtolva 11-12. vagy az első körben, még mindig végezhetsz hetedik-nyolcadik helyen. Szombaton sajnos a forgalom miatt nem tudtuk befejezni a körünket, ma pedig azzal, hogy betartottuk a szabályokat, a 15. helyen zártuk az első kört” – tette hozzá a végül egyetlen pontot bezsebelő Alonso.

Michael Masi, az FIA versenyigazgatója ugyanakkor nem értett egyet a spanyollal: állítása szerint megnézték az esetet, és mindenki szabályosan járt el. „A 2019-es Paul Ricard-i verseny óta azt mondjuk, hogy a futam első körének első néhány kanyarjában az autóknak amögé az autó mögé kell visszatérniük a kanyar után, amely mögött bementek a kanyarba. Megnéztük az incidenst, amire Fernando utalt, de az általunk látott kameraszögekből azt láttuk, hogy pontosan ez történt” – magyarázta Masi.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: