DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas: Meglepően gyors volt a McLaren, sietnem kellett

Hamilton helyett végül Bottas szerezte meg az Osztrák Nagydíj második helyezését a Mercedesnek: idei legjobb pozícióját érte el a finn, akit Norris megizzasztott a hajrában.

Dupla dobogóval távozik Valtteri Bottas Ausztriából, ráadásul a Stájer Nagydíjon elért harmadik pozíción egyet javított az Osztrák Nagydíjon – furcsán hangzik, de a szezon kilencedik versenyén szerzett ezüstérem idei legjobbja, miután korábban négyszer lett harmadik.

„Eggyel előrébb végeztem, mint a múlt héten. Ugyanúgy az ötödik helyről rajtoltam, végül pedig ismét itt vagyok a dobogón, amivel fontos pontokat szereztünk a csapatbajnokságban. Figyelembe véve, hogy a Red Bullnak mekkora előnye van nyers tempó tekintetében, ez nem rossz eredmény. Örülök, hogy újra dobogón állok, ráadásul a második fokon, szerintem ez a maximum, amit ma elérhettünk” – nyilatkozta közvetlenül a leintés után az interjúztató Christian Kliennek Bottas.



Az ötödik rajtkockából kezdő finn az első körben nyert egy pozíciót, mikor Lando Norris a sóderágyba szorította Sergio Perezt – a fiatal britet pedig annak köszönhetően előzte meg, hogy a szabálytalanságért 5 másodperces bokszutcai büntetést járt, így mikor a két autó egyszerre érkezett a bokszba, Bottas könnyedén visszatért a harmadik helyre.

Lewis Hamiltonnak műszaki gondjai voltak: a Mercedes előbb a hátvéd szerepét osztotta Bottasra, mikor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a közeledő Norris fenyegetése miatt nem tartható a helyzet, az 52. körben helycserére kérték Hamiltont. A végén úgy tűnt egy ideig, Norris megszorongathatja Bottast, de a különbség nem csökkent DRS-távolság alá.

„Jó állapotban sikerült tartani a kemény keveréket, csak a végén kezdett visszaesni. Mögöttem jött Lando, meglepően gyors volt a McLaren, ezért nekem is sietnem kellett, de végül csak megvédtem a pozíciót. Most két hét van Silverstone-ig, vár még ránk munka, de addig jöhet egy kis pezsgőzés!” – zárta Bottas, kiemelve a McLaren meggyőző hétvégi tempóját. Van oka az ünneplésre: az Osztrák Nagydíj volt az első alkalom idén, hogy több pontot szerzett csapatának, mint a negyedikként befutó Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: