DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd
F1

Horner: Max mindig többet akar

Max Verstappen már rögtön azután arra panaszkodott a csapatrádión, hogy miért ő ment ki elsőként a sorban. Christian Horner elmagyarázta, miért döntöttek emellett a taktika mellett.

A múlt héten Stájer Nagydíj, ezen a héten pedig Osztrák Nagydíj néven futó spielbergi versenyhétvégék mindegyikén Max Verstappen szerezte meg a pole-pozíciót, de a szinte hazai közönség előtt versenyző holland mégsem volt boldog a kvalifikáció leintését követően.

Ugyanis kisebb meglepetésre legnagyobb ellenfele a mclarenes Lando Norris volt, aki profitált a sorban elsőként haladó Verstappen szélárnyékából, s mindössze 48 ezreden múlott, hogy komoly meglepetést okozzon a Red Bull Ringen.



A csapatfőnök, Christian Horner magyarázta el a Sky Sports kamerái előtt, hogy miért is küldték ki Verstappent a boly élére: „Maxban az a jó, hogy mindig egy kicsivel többet akar. Ma is úgy érezhette, hogy volt még az autóban” – kezdte az energiaitalosok csapatfőnöke.

„Az első Q3-as körén volt egy apróbb elfékezése, ezért jobbnak láttuk, ha tiszta levegőben futhat neki a pole megszerzésének másodjára. Ez nyilván csak úgy volt megoldható, hogy őt küldtük ki legelőször, de így szélárnyékot generált a mögötte érkezőknek, emiatt lehetett egy kicsit frusztrált a végén.”

„Mindazonáltal fantasztikus teljesítmény részünkről, hogy Checo is odaért a harmadik helyre, így mindkét autónk a Mercedesek előtt van. Persze, szorosan alakult a dolog a McLarennel, de hát az a Mercedes-motor elképesztő sebességet biztosít számukra az egyenesben.”

A tavalyi Török Nagydíj után először fordult elő, hogy egyik Mercedes sem fért be a legjobb három közé az időmérőn, így joggal várhatja optimistán a versenyt a Red Bull: „Nagyszerű rajtpozíciókat szereztünk a futamra, de szerintem Landóval vasárnap is számolnunk kell majd, így nem dőlhetünk hátra, ráadásul azt sem tudhatjuk, mit tartogat az időjárás” – zárta az interjút Horner, aki azt is hozzátette, szerinte Anglia bejut ma az Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé.

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol garantált a jó közösség és két futam között sem hagyunk benneteket unatkozni!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: