Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. július 30. péntek
F1

Perez: Kisajátíthattuk volna az első sort

A mexikói úgy érzi, elérhető lett volna a Red Bull számára a kettős siker az F1-es Francia Nagydíj időmérőjén, de belehibázott a gyorskörébe – vasárnap viszont már tényleg legyőzné a Mercedeseket.

Miközben Max Verstappen idén másodszor megszerezte a pole-pozíciót, Sergio Perez a Mercedesektől is elmaradva a negyedik rajthelyet szerezte meg a Formula-1-es Francia Nagydíjra. Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője kiemelte, hogy stratégiailag fontos, hogy a mexikói is ott van az első két sorban – maga a pilóta azonban nem volt túl elégedett, még ha tudja is, hogy a vasárnapi eredmény számít igazán:

perez-redbull-kvali-paulricard



„Nem alakult ideálisan az időmérő, mivel szerintem kisajátíthattuk volna az első sort, de sajnos elkövettem egy hibát az utolsó Q3-as körömön, ami némi időmbe került” – magyarázta Perez az időmérő után a Formula.hu jelenlétében. „Jó irányba haladtunk, kényelmesen is éreztem magam az autóban, de egyszerűen szélesre futottam a 12-es kanyar rázókövénél, és ezzel vége is volt a körömnek.”

„De a holnapi nap számít igazán, és jobb a versenytempónk, mint az időmérős, úgyhogy ott kellene lennünk a csatában. Rendkívül szoros lesz a harc a Mercedesszel, ezért az első körtől kezdve igyekszem nyomást gyakorolni rájuk. Úgy vélem, a futam a gumikezelésen fog múlni, szóval remélhetőleg felülmúljuk őket ezen a téren” – vélekedett a bakui futamgyőztes.

„Eddig jók voltak a rajtjaim, úgyhogy a tervem az, hogy nyerjen néhány pozíciót a start után, és onnan menedzseljem a futamot, hogy végül kettős győzelmet arathasson a csapat. Mindenesetre nagyon szórakoztató verseny lesz a rajongók számára. Már várom a holnapot!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?