DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alpine: Nincs kilépési záradék Ocon szerződésében

Szerdán jelentette be az Alpine és Esteban Ocon, hogy további három évvel meghosszabbítják a francia pilóta szerződését, 2024 végéig folytatva közös munkájukat. Tekintve, hogy Ocon a Mercedes pártfogoltja is egyben, felmerült a kérdés, hogy vajon mennyire kőbe vésett ez az új egyezség. Az Alpine vezetője, Laurent Rossi és maga Ocon is igyekezett eloszlatni a kételyeket.

A Francia Nagydíj csütörtöki médianapjának egyik legfőbb beszédtémáját szolgáltatta Esteban Ocon új, hároméves szerződése az Alpine-nal, és hogy mégis mi történne akkor, ha a francia pilótát támogató Mercedesnél időközben felszabadulna egy hely. A Motorsport.com ezt firtató kérdésére a versenyző határozottan válaszolt: „Jelen állás szerint a következő három évben az Alpine-é leszek. Persze még mindig megvan a mercedeses kötődés is, de az Alpine-nál, és kizárólag az Alpine-nál fogok dolgozni” – mondta Ocon.

A francia már a 2020-as szezon előtt is az Ezüst Nyilak egyik pilótajelöltje volt, ám végül a Renault, az Alpine elődje szerződtette le. A csapatok pénteki sajtótájékoztatóján – melyen online formában a Formula.hu is jelen volt – Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója kijelentette, Ocon az eljövendő három szezonban sem fog Mercedes-ülés közelébe kerülni.

„A Mercedes támogatottja, de ennyi. Ők menedzselik a karrierjét, de nincs semmiféle kilépési záradék a szerződésében, ami lehetővé tenné, hogy átigazoljon hozzájuk. Velünk marad a következő három évre” – jelentette ki Rossi.



Az Alpine-főnök elmondása szerint Ocon idei kiváló teljesítménye vezetett ehhez a korai megállapodáshoz. A fiatal francia a szezon eddigi hat versenyéből négyet pontszerző helyen zárt, és mint Rossi kiemelte, képes kihozni a maximumot az autóból.

„Elképesztően gyors is. Adj neki bármilyen autót, ő bizonyítani fog vele. Ez teszi igazán jó versenyzővé” – dicsérte pilótáját. „Emellett nagyszerű csapattárs. Amikor ezt mondom, nemcsak a másik versenyzőre gondolok. Mindenkit motivál. Egy olyan karakter, akit jó a csapatban tudni. Nagyon emlékeztet Alain Prostra” – folytatta.

Rossi azt is elmagyarázta, miért éppen ilyen hosszú időre egyeztek meg Oconnal. Mint rávilágított, a jövőre életbe lépő szabályváltozások első körben három évre szólnak, és ezt, valamint a csapat közép-és hosszútávú terveit figyelembe véve nem lett volna szerencsés éppen most új pilóta után nézni.

„Nem szeretnék kétévente új versenyzőt keresgélni. A közelmúlt tapasztalata megmutatta, hogy ennek sosincs jó vége. Ha van egy jó versenyződ, persze, hogy meg szeretnéd tartani. Ez jó neki is, jó nekünk is. Hosszú út áll a csapat előtt, Esteban jelenléte pedig hitelessé teszi ezt a projektet. Ő a garancia arra, hogy – legalábbis versenyzői részről – jól fogunk teljesíteni. Vitathatatlanul top 10-es pilóta. Szóval vele nem igazán lőhetünk mellé” – zárta gondolatait az Alpine vezetője. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: