Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. június 21. hétfő
F1

Ricciardo a fejlődése felgyorsulását várja

Elfogadja a bakui pontszerző eredményt a McLaren ausztrálja, aki abban bízik, hogy a következő tripla hétvége sűrű menetrendje okán nagyobb ütemben folytathatja az autó kiismerését.

Daniel Ricciardo egyelőre nem tudott olyan eredményeket felmutatni új csapatánál, mint a Monacóban dobogót szerző Carlos Sainz, a Bakuban másodikként befutó Sebastian Vettel és a Red Bull-lal a hatodik versenyét megnyerő Sergio Perez. Az Azerbajdzsáni Nagydíjon a 13. helyről indulva lett kilencedik az ausztrál, miközben mclarenes társa, Lando Norris egy ötödik helyezést szállított.

ricciardo-mclaren-baku-1



Amikor arról kérdezték Ricciardót, hogy a pontszerzés révén valamelyest kényelmesebben érzi-e magát, így felelt: „Igen. Tudom, hogy alapvetőnek hangzik, de azzal, hogy gyűjtöttük a köröket és teljesítettük a futamot, folytathattuk az autó megismerését” – fogalmazott a pilóta a Formula1.com hasábjain. „Ez fontos, és igen, szereztünk néhány pontot is.”

„Egy ilyen versenyen bármi megtörténhet: dobogóra állhatunk, az első ötben végezhetünk, de akár a falba is állhatunk az első körben. Szóval elfogadjuk ezt az eredményt, és már várom a következő három futamot zsinórban, amivel még jobban elkaphatjuk a ritmust: kicsit hagyományosabb, nagyobb bukótérrel rendelkező helyszínek, nem okozhatnak nekünk kárt.”

Ricciardo hozzátette: éppen emiatt arra számít, hogy a Francia Nagydíjból és a két osztrák hétvégéből álló hármas fogat segíthet neki a gyorsabb felzárkózásban.

„Ha meg akarsz tanulni egy sportot, ennek a legjobb módja, hogy gyakorolsz és csinálod, és ez az egyedi a mi sportunkban: mi ezt nem tudjuk minden nap űzni, nem tudunk másnap megtenni néhány kört. Szóval szerintem a három egymást követő hétvége és a sorozatos gyakorlás fel fogja gyorsítani a fejlődésemet. Persze ott a szimulátor, és segítenek is ezek a dolgok, de a szimulátorban a falak nem okoznak kárt, szóval sosem lesz ugyanolyan.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?