DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Alonso: A száz százalékom sem elég Ocon ellen

Elismerően beszélt csapattársáról a kétszeres F1-es világbajnok spanyol, aki szerint a francia jelenleg tökéletes hétvégéket teljesít. Ugyanakkor figyelmeztetett: idővel ő is vissza fog rázódni.

Az Alpine-nál Fernando Alonso visszatérése jelentette a szezon előtt a fő szenzációt a Formula-1-ben, az eddigi négy versenyen azonban nem ő, hanem Esteban Ocon nyújtotta a jobb teljesítményt házon belül: amikor mindketten célba érték, rendre a francia végzett előrébb. Alonso nem is spórolt a pozitív jelzőkkel, amikor kollégáját méltatta:

ocon-alpine-barcelona-1_1



„Úgy vélem, jó pilóta, és ezt láthatjuk is” – idézi a spanyolt a Motorsport.com szaklap. „Nagyon jó formában van, és mostanra teljesen beépült a csapatba. Tavaly dobogóra állhatott Bahreinben, a szezon utolsó szakaszában, most pedig tökéletes hétvégéket teljesít. Lenyűgöző, amit most elér. A száz százalékomat nyújtom, de nyilvánvaló, hogy ez pillanatnyilag nem elég az ő szintjéhez, szóval tovább kell fejlődnöm.”

Alonso ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Renault-ból átalakuló istállónál évek óta kirajzolódik a tendencia, hogy a versenyzők a második idényükben veszik fel a fonalat, s így csak idő kérdése, hogy ő is belerázódjon:

„Bizonyos szempontból vártuk is ezt. Amikor Carlos [Sainz] csatlakozott a Renault-hoz, nem volt olyan gyors, mint Hülkenberg. Emlékszem, hogy az első versenyein Daniel [Ricciardo] is egyértelműen lassabb volt Nicónál 2019-ben, aztán 2020-ban, a második évében nagyon jól teljesített. Esteban küszködött tavaly Daniel ellen, most viszont jól megy a második szezonjában. Úgy tűnik, ez a csapat kicsit más, mint a többi, és időre van szükség az alkalmazkodáshoz. Igyekszem ezt a lehető leggyorsabban elérni, de nem aggódom túlságosan. Gyorsan meg fog ez történni, ha meg nem történt máris, hiszen Imolában és Portimaóban is együtt futottunk célba.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: