DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Megtáltosodott Ocon, de vajon mitől?

Esteban Ocon akkorát lépett előre 2021-re, hogy már a Mercedesszel is összefüggésbe hozták. Szimatoltunk: lehet-e ebből valami, mitől javult fel az Alpine pilótája?

Szupertehetségnek tartották, ám a Force India tulajdonosváltása miatt 2018 végén mégis kispadra kényszerült Esteban Ocon, aki tavaly a Renault kötelékében visszatért, s bár megcsípett egy dobogós helyezést, a várakozásoktól mégis jócskán elmaradt. A francia pilóta az idei évre magasabbra tette a lécet és villog a visszatérő kétszeres világbajnok Fernando Alonso mellett. 

Miután Imolában és Portimaóban látványosan jól teljesített az idei évre Alpine-ná avanzsált istálló kötelékében, a Spanyol Nagydíj pénteki edzésnapján patrónusa, a Mercedes főnöke, Toto Wolff is elismerésben részesítette. Azzal, hogy a francia pilóta az 5. helyre repítette az A521-est a barcelonai időmérőn, olajat öntött tűzre, ugyanis a nemzetközi sajtó Wolff kommentárját alapul véve azonnal megpróbálta összefüggésbe hozni a Mercedesszel, amelynek juniorprogramjához tartozott. Arra a felvetésre, Valtteri Bottas és George Russell Mercedes-volánért futott „versenyfutásába” bekapcsolódhat-e Ocon, Wolff az időmérőt követően homályos választ adott.

183455266_4644031012290536_579463026146552287_n
„Esteban helyzete furcsa, mert sokáig Mercedes-junior volt, most viszont az Alpine gyári pilótája, és ez tény. A helyzete ott nagyon jó, szépen fejlődik, egyre jobban teljesít, ráadásul francia, így jól áll a csillaga. Szerintem előbb Laurent Rossinak és Estebannak egymással kell lerendeznie azt, hogyan képzelik a folytatást, mi csak utána nyilvánítunk majd véleményt” – fogalmazott a bajnokcsapat vezetője a kvalifikációt követően tartott online sajtóértekezletén, amelyen részt vett a formula.hu is. 



Természetesen Ocon is értesült Wolff elismerő szavairól, valamint arról is, hogy a szaksajtó megpróbálja összeboronálni a Mercedesszel. A francia pilóta klasszikus módon reagált: nem mondta ki, hogy kizárt ez a forgatókönyv, ugyanakkor nyomatékosította, hogy jelenleg az Alpine-nal van elfoglalva. „Jelenleg arra összpontosítok, hogy jó munkát végezzek itt, az Alpine-nál. Szerintem van okunk arra, hogy elégedettek legyünk a fejlődéssel. Személy szerint én magam elégedett vagyok azzal, amennyit fejlődtem a tavalyi évhez képest és tényleg csak arra összpontosítok, hogy minden egyes futam a legjobbat nyújtsam. Tudjuk jól, hogy amikor jó a teljesítményed, mindig vannak beszédtémák, számomra viszont az a legfontosabb, hogy a lehető legjobban teljesítsek annál a csapatnál, amelyiknél versenyzek, jelenleg pedig itt vagyok otthon” – mondta az Alpine online sajtóértekezletén.

183306546_4644030995623871_63664561920963805_n

Ocon beszélt az általa produkált javulás hátteréről is: a pilóta úgy érzi, hogy a tavalyi évad lezárulta óta a háttérben végbement változásoknak – Josh Peckett személyében például új versenymérnököt is kapott 2021-re - biztosan köze van ahhoz, hogy idén képes jobban teljesíteni.

„Nem változtattam túl sokat, amin változtattunk, az a megközelítés és az autó jobb ismerete. Emellett egy másik stáb, más emberek dolgoznak körülöttem. Szerencsére sikerül egyre jobban felépítenünk a hétvégéinket, így a légkör tényleg fantasztikus. A közvetlen munkatársaimmal együtt járunk a gyárba a versenyek közötti időszakban, együtt készülünk. Senki sem lazít, keményen dolgozunk, de tényleg nagyon jó a légkör, így a munka is jobban megy, például a beállításokon. A srácok nagyon jól hasznosítják a visszajelzéseimet, ezáltal pedig jóval komfortosabban érzem magam, mint tavaly. Egyébként tavaly is látható volt a javulás az évad végén az elejéhez képest, de most olyat léptünk előre, amilyet szerettem volna” – fogalmazott a francia versenyző.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: