DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mazepin most próbálta betartani az egyezséget, de nem sikerült

Amióta tudomást szerzett az időmérőre vonatkozó hallgatólagos megállapodásról, a Haas újonca igyekszik tiszteletben tartani: a barcelonai Q1-ben azonban egyszerűen nem lehetett. Láthatatlanná sajnos nem tud válni – védekezik az orosz.

A Spanyol Nagydíj Q1-es szakaszában zajlott egy tömegjelenet a forgalom miatt: számos autó sűrűsödött össze az utolsó kanyarkombinációban, akadályozva Lando Norrist, akinek az incidens miatt igyekeznie kellett második körén, hogy továbbjusson a Q2-be. A versenyfelügyelők kibogozták a történteket, és végül egyetlen pilótát vettek elő érte: Nyikita Mazepint, mivel az érintettek közül csak ő volt lassú körön, viszont nem engedte el Norrist a kavalkádban, hanem inkább gázra lépett, és a McLaren előtt megkezdte a következő kört, feltartva a britet a célvonalig.



Mazepint három rajthelyes büntetéssel sújtották, ez azonban nem változtat a Haas-versenyző utolsó, 20. rajtpozícióján – továbbá egy büntetőpontot is a licenszére írtak. A történtek kapcsán az orosz felhívta a figyelmet az időmérőre vonatkozó hallgatólagos megállapodásra – amelyet jól ismer, hiszen a bahreini időmérőn őt vették elő érte, mikor felvezető körén másokat előzgetett, amit ez az egyezség tilt.

„Ha nem tévedek, valaki ebből a videóhívásból feltette a kérdést a hallgatólagos egyezségről azután, ami Bahreinben történt az utolsó kanyarban. A mostani tökéletes példája volt annak, hogy miért nem működik ez a Formula-1-ben” – mondta a Haas szombati videós sajtótájékoztatóján Mazepin Barcelonában, ahol a Formula.hu is jelen van. „Én igazán próbáltam betartani, azóta ezt teszem, mióta tudomást szereztem róla. De úgy nagyon nehéz, ha épp ketten előznek az utolsó kanyarban, amely nagyon lassú és szűk.”

A visszajátszások alapján Kimi Raikkönen és Yuki Tsunoda előzte meg Mazepint, ők Norrishoz hasonlóan gyorskörön voltak. „Az autó szélessége két és fél méter, nem fér el egy harmadik autó, főleg, ha jön egy negyedik teljes sebességgel. Ezért nem éreztem úgy, hogy be kellene sorolnom leghátulra, mert akkor a bal hátsóm a versenyíven lett volna. Egy opció maradt, hogy menjek előre, és ezt tettem. Sajnos előfordul, hogy így összeállnak a dolgok. Nem vagyok dühös emiatt, mivel nem tudtam mit tenni, leszámítva, hogy láthatatlanná válok, amire sajnos nem vagyok képes” – védekezett az orosz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: