DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

McLaren: Most Daniel a leginkább csalódott

Nem csupán Ricciardón, hanem a csapaton is múlik, mikor sikerül végre felvenni a ritmust – mondja Andreas Seidl, aki szerint csak idő kérdése, hogy újra az ausztrál jól ismert formáját lássuk.

Míg Lando Norris szárnyal, az új szerzemény Daniel Ricciardo egyelőre szenved a McLarennel. Elég egy pillantást vetni a bajnokság tabellájára: a mindhárom futamot első öt között záró Norris a maga 37 pontjával a harmadik, a legjobb eredményként hatodik helyezéssel rendelkező Ricciardo 16 egységgel csak a hetedik. Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke arról beszélt: az ausztrál egyelőre nem érzi magát elég komfortosan az MCL35M-ben, hogy tartósan a határon autózzon vele.

„Néha úgy érzi, mintha pengeélen táncolna. De úgy vélem, ezen a téren egyértelműen lépéseket tettünk meg vele a hétvégén, az időmérő jelentette csalódás ellenére. Egyszerűen dolgoznunk kell közösen annak érdekében, hogy javítsunk a helyzeten. Ez nem csupán a versenyzőn múlik, de a csapat oldaláról is bele kell mélyednünk, és ki kell derítenünk, az autó változtatásaival hogyan segíthetjük. Talán beállításbeli módosításokkal javíthatjuk a teljesítményt” – mondta az Autosport lapnak Seidl.



„Természetesen ő lehet most a leginkább csalódott, hiszen tudja, mi van benne. Csalódott, hogy nem tudja egyelőre kihozni a teljesítményt az autóból” – beszélt arról, hogyan csapódik le Ricciardón mentálisan a nehéz kezdet. „Ugyanakkor nagyon tapasztalt, ahogy mi is azok vagyunk csapatként. Fontos nyugodtnak maradni és együtt dolgozni a mostani beilleszkedési vagy alkalmazkodási periódus során.”

„Úgy vélem, a csapatban kényelmesen és elégedetten érzi magát. Annak is nagyon örül, ahogyan ezt a jelenlegi kihívást kezeljük közösen. 100 %-osan biztos vagyok benne, hogy már csak idő kérdése, és Danieltől újra a mindannyiunk által jól ismert teljesítményt látjuk majd” – beszélt pilótájáról Seidl.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: