DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Gasly csak századokkal a két Mercedes mögött

Szárnyal a hazai pályán az AlphaTauri, amely a pénteken látottak alapján a középcsapatok felé nőtt Imolában. Az AT02 az első körtől fogva kifogástalanul működött Pierre Gasly alatt, habár Yuki Tsunodát motorprobléma hátráltatta.

Egy harmadik és egy negyedik helyezést gyűjtött az imolai versenyhétvége első két szabadedzésén Pierre Gasly: a franciát délelőtt Bottas, Hamilton és Verstappen, délután már csak Bottas és Hamilton előzte meg – ráadásul 0,078 másodperc volt csak a különbség az éllovashoz képest.

„Szerintem ez volt a csapatunk számára az eddigi egyik legjobb péntek, P4 délelőtt és P3 délután, ráadásul nagyon közel voltam az elöl levő srácokhoz” – örvendezett Gasly az AlphaTauri sajtóközleménye alapján. „Az autó az első körtől kezdve rendben volt, és sikerült elég keményen odalépnem neki, úgy vezetni, ahogy én akartam, ezért sikeresnek minősíthető a nap.”



„Először a rövid etapokra összpontosítottunk lágyakon, melyek erősnek tűntek tempó tekintetében, utána magas üzemanyagszinttel teljesítettünk köröket, hogy a vasárnapi futamra készüljünk. Folytattunk a kemény munkát, hogy javuljunk a középmezőnybeli fő riválisokhoz képest, és azt hiszem, eddig azt bizonyítottuk, hogy jó a tempónk. Kiemelezzük a begyűjtött adatokat ma este, és remélhetőleg még egy kicsit találunk az időmérőn holnap” – mondta Gasly, aki már Bahreinben is erős rajteredményt ért el, az ötödik pozíciót, bár a nyitóhétvége kieséssel zárult számára.

A csapattárs, a bemutatkozásán két pontot szerző Yuki Tsunoda szintén jól szerepelt a második edzésen, hetedik lett 0,868 másodperces hátránnyal, annak ellenére, hogy az első tréningen csak négy körig jutott az erőforrás meghibásodása miatt – a csapat arról nem számolt be, hogy a Honda-motorral nagyobb, cserét igénylő gond lenne.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: