DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Surer: A Mercedes kihasználta Bottast a sikerért

Marc Surer nem rejtette véka alá azon véleményét, hogy a Mercedes Lewis Hamilton versenyét szem előtt tartva fölhasználta Valtteri Bottast és tönkretette a finn versenyét.

Valtteri Bottas már a Bahreini Nagydíj leintését követően is panaszkodott arra, hogy nem értette a csapat taktikáját, hiszen ő még jónak érezte gumijait, azonban a Mercedes stratégái mégis azt a döntést hozták meg, hogy hamar kihívják a finnt.

A korábban az F1-ben versenyző Marc Surer a Motorsport-Totalnak mondta el, hogyan látta ő a Mercedes stratégiai húzásait a 2021-es szezonnyitón: „Toto Wolff nem akarta elmondani az igazat. Valójában kihasználták Bottast, hogy nyomás alá helyezzék Verstappent.”



„Bottas korai kiállásával rákényszerítették Verstappent is a kerékcserére” – tette hozzá a svájci születésű expilóta. Toto Wolff a Racing News 365-nek mondta el saját szemszögéből a történteket: „Megértem a frusztrációját, hiszen korlátozott információ jut el hozzá verseny közben és mivel nem nyert, joggal érezheti, hogy kitalálhattunk volna egy másik versenystratégiát.”

„Nem igazán volt kitervelt stratégiánk, mivel megpróbáltunk Valtterivel Verstappennek, amivel akár az egész versenye megváltozhatott volna, de végül nem így történt. Sajnos a rajtnál pozíciókat vesztett, aztán egyszerűen nem tudta utolérni az élen állókat. Az alávágás sikerült is volna, ha nem okoz gondot a jobb első kerékpisztoly” – mondta Wolff.

A Mercedes végül megnyerte a Bahreini Nagydíjat Lewis Hamilton révén, míg Valtteri Bottas tisztes távolságban futott be tőle, a harmadik pozícióban. Ezzel az Ezüst Nyilak azonnal élre is álltak a konstruktőri pontversenyben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: