DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Hamilton már a célegyenesben, de van még benne”

Mark Webber szerint tagadhatatlan, hogy a karrierje végén jár a Mercedes hétszeres világbajnoka, az ausztrál mégis azt javasolná a britnek, hogy maradjon még néhány szezont az F1-ben.

Egészen február elejéig kellett várnunk arra, hogy Lewis Hamilton végre szerződést hosszabbítson a Mercedesszel. Mivel csupán egyetlen évre írt alá, ráadásul immár 36 éves, sokan azt pedzegetik, hogy rövidesen visszavonulhat az idén a rekorddöntést jelentő nyolcadik vb-címért harcba szálló pilóta – igaz, jómaga úgy fogalmazott nemrég, hogy nem hiszi, hogy ez lenne az utolsó szezonja.

hamilton-bahrein-2021-dppi



A korábbi többszörös nagydíjgyőztes F1-es, Mark Webber úgy véli, rövidesen elérkezhet Hamilton karrierjének vége, de ő azt javasolná a britnek, hogy maradjon még pár évet – minderről az On the Marbles podcast adásában beszélt az ausztrál:

„Egyértelműen már a célegyenesbe fordult, efelől nincs kétség. Bátornak kell lennie annak, aki azt mondja, hogy még három évig versenyezni fog. Kettőig talán. Egy még biztosan lesz, aztán nagy az esély a távozásra, értelme is lenne, hiszen új szabályok jönnek 2022-ben. Én azt mondanám, maradjon még tovább, hiszen egy tízes skálán nyolc és feles Lewis is nagyon veszélyes. Kicsit maradnia kellene még, szerintem nincs veszítenivalója, amíg ilyen lenyűgözően teljesít. Úgy gondolom, van még benne.”

A Webberhez hasonlóan immár szakértőként tevékenykedő ex-F1-es, David Coulthard úgy véli: az egyéves szerződés az elkötelezettség hiányára utalhat mindkét fél részéről. A skót szerint kizárt, hogy Hamilton más csapathoz, például a vele kapcsolatban sokszor szóba hozott Ferrarihoz igazoljon, s úgy érzi, a brit elkezdte nem kedvelni a sportág bizonyos elemeit, például a Formula-1-ben zajló politikai játszmákat.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: