DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Seidl: Norris újabb lépést tett a toppilótaság felé

Elismerően beszélt pilótája bahreini produkciójáról a McLaren csapatfőnöke, aki szerint a brit tökéletesen kontroll alatt tartotta a versenyt, s egyértelműen fejlődött az előző két évhez képest.

Lando Norris a negyedik helyen ért célba a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, így a két Mercedes és Max Verstappen Red Bullja mögött ő volt a középmezőny legjobbja. A brit egyelőre felülmúlta új csapattársát, a rutinosabb Daniel Ricciardót – igaz, az ausztrálnak megsérült az autója a Pierre Gaslyvel történt ütközés során. Mindenesetre Andreas Seidl, a McLaren csapatvezetője nem győzte dicsérni Norrist és a fejlődését:

norris-mclaren-bahrein-1



„Úgy vélem, egész hétvégén láthattuk, főleg az időmérőn és a futamon, hogy Lando megtette a következő lépést. Ezt is kell várnunk egy fiatal pilótától, különösen az első éveiben, hogy megtegye ezeket a lépéseket, mert így válhat topversenyzővé ebben a sportban. Nagyszerű volt látni, hogyan húzta ezt elő, mert egy nagyon jól kontrollált versenyt futott. Nyomta, amikor nyomnia kellett, és kontrollálta a futamot, amikor olyan helyzetben volt.”

„Ha megnézem, hogyan dolgozik együtt a mérnökeivel, hogyan kommunikál az edzések, az időmérő és a futam során, nyomás alatt, akkor könnyen látható, hogyan építette fel a tapasztalatot és az önbizalmát az elmúlt két évben” – folytatta Seidl. „Most mindent végrehajt, amit a tél során megértett és amit megtanult, ez pedig eredményre is vezet a köridők és a futamon nyújtott teljesítmény terén. Úgy gondolom, szenzációs munkát végzett a gumikezelést illetően, akkor nyomta, amikor erre volt szükség. Végig mindent az irányítása alatt tartott, és ezt nyilván remek volt látni.”

A wokingiak csapatfőnöke egyébként a teljes gárda teljesítményével elégedett volt, hiszen kettős pontszerzésnek örülhettek, ráadásul a Mercedes-motor révén (is) érezhetően közelebb kerültek az élmezőnyhöz is: „A Hamiltonnal szembeni lemaradásunk például csak 45 másodperc volt, azt hiszem. Egy olyan versenyen, ahol az élmezőny is tövig nyomta, ez egy biztató jel, mert ez ismét megerősíti, hogy tettünk egy lépést előre az autóval.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: