DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Williams semmiképpen nem akar fiókcsapat lenni

Bár a grove-i istálló hosszú évek óta a mezőny végén található, a jobb sorsra érdemes Williams csapatfőnöke kijelentette, sem a Renault, sem más gyártó mögé nem áll be, független marad.

Egyik nagy gyártó B-csapata sem kíván lenni a Williams Racing. A 80-as és 90-es években számos világbajnokot adó istálló az utóbbi években sajnos fokozatosan egyre mélyebbre süllyedt, majd 2019 óta egyértelműen a sereghajtó pozíciót töltötték be. Hiába van George Russell személyében egy jóval átlagon felüli tehetséggel rendelkező pilótájuk, tavaly még a pontszerzés sem sikerült.

Idén sem várhatunk csodát a grove-i gárdától, ám felmerültek különböző híresztelések, miszerint a Renault az Alpine mellett partnercsapatot keres és ehhez a Williams jó alanynak tűnt. Ez a jelek szerint semmiképpen nem valósul meg, a csapat független marad és ráadásul megtartja a Mercedes erőforrásait is.

Bármeddig is tartson a felzárkózás, a Williams megőrzi függetenségét


Erről Jost Capito nyilatkozott, szavait az F1i.com idézi. „Teljes mértékben ellenezzük, hogy bármelyik gyártó anyacsapata mögé helyezzenek minket a Formula-1-ben. Egyértelmű célunk, hogy megőrizzük függetlenségünket, egyetlen másik istálló se tudjon felvásárolni minket, mi látjuk a jövőnket ebben a sportágban.”

„A Williams mindig is függetlenül működött minden más gárdától, láthatjuk, hogy a Formula-1-ben több csapat is alkalmazza az A és B csapat stratégiáját. De a B istállók sosem függetlenek már teljesen, sőt, az anyaistálló döntő többségében tulajdonosa is a fiókcsapatnak.”

„Mi szeretnénk megmaradni a gyökereinknél, mindig is A csapat kívánunk maradni, mert a sportág lényege a versenyzés, függetlenül minden más gyártótól, akik szintén részt vesznek a száguldó cirkuszban. Remek kapcsolatban vagyunk a Mercedesszel, jelenlegi motorszállítói szerződésünk még éveken keresztül biztosan érvényben marad. Mindkét fél elégedett az együttműködéssel és tiszteletben is tartjuk ezt a megállapodást” – tette hozzá Capito.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: