DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Leclerc: Legalább dobogókért kell harcolnia a Ferrarinak

Rendkívüli motivációt ad a monacóinak, hogy visszavezesse a Scuderiát az őket megillető helyre az F1-ben. A fiatal monacói ígéri: nem fognak hülyeséget csinálni Carlos Sainczal a pályán.

Charles Leclerc 2019-ben érkezett meg a Ferrarihoz Sebastian Vettel mellé, ahol egyből fel tudta venni a versenyt a négyszeres világbajnokkal, sőt egy idő után már egyértelműen meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, mint a német, akivel többször is összetűzésbe kerültek a pályán. Vettel a 2020-as évad végén távozott a Scuderiától, a helyére pedig Carlos Sainz érkezett, akivel a monacói kifejezetten jó kapcsolatot ápol – minderről a Code Sport Monacónak adott interjújában beszélt a kétszeres nagydíjgyőztes:

leclerc-ferrari-bahrein-teszt-1



„Nagyjából ugyanabban a korban járunk, ugyanazok az érdekeink. Jó mókának ígérkezik ez a párosítás. Remekül kijövünk egymással, és már alig várjuk, hogy összecsaphassunk a pályán anélkül, hogy túl nagy hülyeséget csinálnánk egymással. Minden nagyon jól megy Carlosszal. Nem hiszem, hogy más csapattársammal töltöttem volna már együtt ennyi időt. Rendkívül motiváltak vagyunk.”

Leclerc tavaly az autója képességeit olykor felülmúlva szállított két dobogós helyezést a Ferrarinak. A fiatal pilóta szeretne a 2020-ban tanultakra építkezni, és rendkívül motiválja, hogy visszasegítse a csúcsra a maranellóiakat – még ha ez a tesztek alapján nem is idén fog megtörténni:

„Fontos volt számomra, hogy még egy ilyen nehéz idény során is bebizonyítsam, hogy a legjobbamat nyújtom a pályán. Igen, voltak hibák, nyilván nem is utoljára, de sokat tanultam belőlük. Minden egyes alkalommal, amikor hibázom, kielemzem annak az okát és hogy mit kellene tennem, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. Szóval sokat tanultam 2020-ban.”

„A célom pontosan ugyanaz maradt, mint korábban: mindig 200 százalékot kell nyújtanom, amikor az autóban ülök, hogy a lehető legelőkelőbb helyen végezzünk. Ez volt a helyzet tavaly is, és ez lesz továbbra is. Nem változott a mentalitásom, és a motivációm is ugyanolyan maradt. Rendkívül motivált vagyok. Győzelmekért, de legalábbis dobogókért kell harcolnia ennek a csapatnak, ez pedig nagy motivációt ad, hogy hajtsam előre a srácokat Maranellóban, hogy a megfelelő irányba haladjunk, és visszatérjünk oda, ahol lenni akarunk, azaz győztes pozícióba.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: