DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Green: Seb kiegyensúlyozottabb, mint Perez

Az Aston Martin technikai igazgatójaként tevékenykedő Andrew Green kissé odaszólt a Red Bullhoz távozó Pereznek, mondván, Vettel sokkal következetesebb teljesítményre képes.

Sergio Perez hét éven át volt a Force India/Racing Point, ma pedig már Aston Martin család tagja, és tavaly sem önszántából intett búcsút a csapatnak, hanem amiatt, mert szerződtették a helyére a Ferraritól Sebastian Vettelt.

Pont emiatt nem is lenne helye semmiféle sárdobálásnak a felek közt, az Aston Martin technikai igazgatója, Andy Green mégis kicsit odaszólt a mexikóinak: „Vettelnek megvan a maga vezetési stílusa” – idézi Greent a Speedcafe.



„Nem sokban különbözik a stílusa a többi versenyzőétől, de nem is annyira hullámzó, mint azé a pilótáé, akinek a helyére érkezik, aki nem minden pályán tudta kihozni magából a legtöbbet” – szúrt oda Pereznek a technikai igazgató.

„Egyes pályákon ragyogott, másokon pedig eltűnt. Seb stílusa kevésbé extrém, nekünk pedig bizonyára megvan a felszerelésünk ahhoz, hogy az ő igényeire szabjuk az autót. Ezen már dolgozunk is egy ideje, sőt már egy hónapja elkezdtük a szimulátorban, és annyit elárulhatok, hogy Seb rendkívül elégedett a tapasztaltakkal.”

„Nem másztunk bele a fejébe a tavaly történtek miatt, mi egy olyan csapat vagyunk, akik mindig előre tekintenek. Mindenesetre nyugodtnak tűnik, gyorsan beilleszkedett, mi pedig ki fogjuk belőle hozni a maximumot. Most van karrierje csúcsán, így ha ez nem sikerülne, az nem az ő hibája lenne, hanem a miénk” – szólt oda kissé a Ferrarinak is Green.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: