DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

McLaren: Nem reális egyből a vb-cím

A Mercedes révén a jelenlegi legversenyképesebb erőforrás fog dübörögni az idei évtől kezdve a McLarenekben, Zak Brown vezérigazgató szerint viszont túl szoros a mezőny, hogy rögtön az élre ugorjanak.

A Formula-1-es csapatok közül elsőként a McLaren leplezte le idei versenyautóját, amelyben 2014 után először Mercedes-motort találhatunk. Mivel a wokingi alakulat az előző években folyamatosan lépdelt előre a rangsorban, s tavaly már kiélezett küzdelemben a konstruktőri vb-bronzérmet is elhódították, logikusnak tűnhet, hogy a mezőny jelenlegi legjobb erőforrásával még tovább fejlődjenek.

mclaren-mcl35m-1



Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója szerint viszont csínján kell bánni az elvásárokkal, nem reális kapásból vb-címet várni a kapcsolat felélesztésétől – mindezzel kapcsolatban még a bemutató előtti sajtótájékoztatón beszélt, amelyen a Formula.hu is jelen volt:

„Hihetetlenül szoros a mezőny. Úgy vélem, nem reális, hogy harcba tudunk szállni a világbajnoki címért, figyelembe véve azt, hogy milyen úton haladunk. Az egyetlen, amiben reménykedhetünk és amire törekedhetünk, hogy csökkentsük a lemaradásunkat a Mercedeshez képest, akiktől azt várjuk, hogy 2021-ben is újra a leggyorsabbak lesznek. A szabályok nem változtak jelentősen, ezért nem hiszem, hogy nagyon másképp nézne ki az erősorrend, mint 2020-ban azon túl, hogy még szorosabb lesz a küzdelem.”

Andreas Seidl – aki azt is megválaszolta, miért nincs Mercedes-logó az MCL35M-en – szerint lépésenként kell haladni a végső cél felé: „Végső soron szerintem egyértelmű volt a célunk: bajnokságot nyerő erőforrást akartunk az autóba, ami nyilván a legversenyképesebb az elérhető motorok közül” – vélekedett a csapatvezető. „Úgy vélem, a korábbiakhoz képest a szabály szövege biztosítja, hogy ügyfélként is ugyanolyan bánásmódban részesülj, mint gyári alakulatként. Komoly a bizalmunk ilyen téren a Mercedes irányába. Szóval egyértelmű meggyőződésünk, hogy a Mercedes-motorok lehetővé teszik számunkra, hogy a jövőben újra versenyeket nyerjünk.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: