Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. június 16. szerda
F1

Magnussent nem érdekli már az F1-es beugrás

Volt csapattársával, Romain Grosjeannal ellentétben a dán pilóta már helyettesként sem térne vissza egy-egy futamra a Formula-1-be: elmondása szerint a győzelem íze hiányzik neki.

Kevin Magnussennek a 2020-as szezon végén kellett távoznia a Haastól és ezzel együtt a Formula-1-ből is. A dán pilóta a sportautózás felé fordult, hiszen néhány hete rajthoz állt a Daytonai 24 óráson, a minap pedig bejelentették, hogy ő is a WEC-be 2022-ben visszatérő Peugeot pilótája lesz a következő évtől.

magnussen-haas-f1-dppi-2020



Volt haasos főnöke, Günther Steiner nemrég úgy nyilatkozott, hogy amennyiben idei párosukból (Mick Schumacher, Nyikita Mazepin) valaki kidőlne egy futamra valamilyen okból – például koronavírus-fertőzés miatt –, akkor szívesen venné, ha Magnussen vagy a szintén tavaly távozott Romain Grosjean ugrana be helyette. Ám míg a francia nyitott lenne erre, a dán nem kér belőle:

„Günther a jó barátom, ahogy még sokan mások a Haasnál, de nem igazán érdekelnek egy-egy versenyes lehetőségek” – idézi Magnussent a Motorsport.com szakoldal. „Szeretnék teljes mértékben arra koncentrálni, amit csinálok, és hiányzik a győzelem érzése. Hét évet teljesítettem a Formula-1-ben, szóval nem igazán mozgat még egy plusz futam.”

Arra a kérdésre, hogy lezártnak tekinti-e ezzel az F1-es karrierjét, így felelt az egy nagydíjdobogót felmutatni tudó versenyző: „Ha a Mercedes odajött volna, hogy akarok-e náluk vezetni, akkor szerintem azt mindenki komolyan átgondolná. De úgy vélem, elég esélyt adtam az F1-nek: szerintem a legjobbamat nyújtottam, hogy megpróbáljak sikeres lenni. Készen állok, hogy máshova menjek és újra nyerjek versenyeket – ez az, ami igazán érdekel.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?