DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Ha Ecclestone lenne a főnöke, nem harcolna Hamiltonért

Bernie Ecclestone elképedve figyeli a huzavonát a Mercedes és Lewis Hamilton között a leendő szerződés aláírásával kapcsolatban. Az egykori vezér szerint a brit pilóta is simán pótolható.

Már február van, de még mindig nem dőlt el hivatalosan, folytatja-e pályafutását a hétszeres világbajnok, ugyanis változatlanul nem rendelkezik élő szerződéssel a 2021-es szezonra. Bár a szakértők szerint már csak formalitás a kontraktus aláírása, ha hihetünk a híreknek, igen hosszasan ment a huzavona, Hamilton a magas fizetési igényén kívül sajátos záradékot is akart, amit vélhetően végül meg is kap.

A Formula-1 egykori mindenható ura azonban nem hagyná, hogy így dróton rángassa őt bármelyik versenyző is, ajánlatot tenne, de ha az nem tetszik neki, lehet is távozni, majd jön más helyette, aki úgyszintén sikerre viszi a jelenleg évek óta egyeduralkodó Mercedest.

„Én biztos, hogy gyorsan világossá tenném Lewis számára a feltételeket – vagy elfogadja az ajánlatot, vagy már távozhat is. Mindenki pótolható. Egyetlen ember dönthet csak arról, hogy ki vezet a csapatomban, az pedig én vagyok” – ecsetelte véleményét Bernie Ecclestone az F1-Insider.com szakoldalon.

Ecclestone nem hagyná, hogy dróton rángassa őt saját pilótája, ha nem tetszik, el lehet menni


„1983-ban világbajnokok lettünk (a Brabhamnél) Nelson Piquet-vel. Döntenem kellett, ki fog mellette versenyezni ’84-ben. Egészen kiváló teszteléssel jelentkezett egy fiatal brazil pilóta, akit úgy hívtak, hogy Ayrton Senna, meg akartam őt szerezni.”

„Amikor erről Nelson tudomást szerzett, nagyon ideges lett és úgy reagált, mint egy hisztis kisgyerek. Abszolút nem akart Sennával egy csapatban versenyezni. Azonnal érzékelte, milyen potenciál rejlik honfitársában, de nem igazán érdekelt a véleménye.” Végül a főszponzor szava is perdöntőnek bizonyult. 

„A főszponzorunk, a Parmalat nem szeretett volna két brazilt egyazon csapatba, ezért hosszasan mérlegeltem és úgy határoztam, hogy a csapaton belüli nyugalom sokkal fontosabb számomra. Mivel akkor már számított a szavam máshol is, ezért sikerült elintéznem, hogy Senna máshol azért kaphasson versenyzői ülést, ez a Toleman istálló lett. Pontosan tudtam, hogy ő a jövő szupersztárja, ezért mindenképpen szerettem volna, ha bekerül a Formula-1-be” – tette hozzá Ecclestone.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: