DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettelt nem aggasztja a kevés teszt

Bár a szezonnyitót megelőzően csupán másfél napot tölthet majd az Aston Martin autójában, a négyszeres F1-es világbajnok szerint az évek alatt már hozzászokott, hogy kevés a felkészülési idő.

Ha minden a tervek szerint halad, a Formula-1-es csapatoknak csupán egy háromnapos bahreini teszt áll majd a rendelkezésére, hogy felkészüljenek a két héttel később ugyanott startoló idényre. A kevés tesztidő főként az újoncokat és a csapatváltókat érintheti érzékenyen – igaz, a Ferrarihoz igazoló Carlos Sainz például valószínűleg vezethet majd régebbi autóval.

vettel-2020-dppi



Sebastian Vettel nem ilyen szerencsés, Otmar Szafnauer csapatvezető szerint ugyanis az Aston Martin nem tud ilyen lehetőséget biztosítani az újonnan leigazolt németnek. A négyszeres világbajnokot ugyanakkor nemigen aggasztja, hogy várhatóan mindössze másfél napot tölthet az autóban az évad előtt:

„Az alapján, amit hallottam, pillanatnyilag úgy áll a dolog, hogy egyetlen teszt lesz a szezon előtt, s az lesz az első alkalom, hogy beülhetek az autóba” – fogalmazott Vettel a Formula1.com weboldal hasábjain. „Hogy aggódom-e emiatt? Nem. Ha így lesz, akkor ez van. Az évek során szerintem hozzászoktunk az egyre kevesebb pályán töltött időhöz és ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki ezekből, szóval még ha kevésnek is hangzik a másfél nap, szerintem így is elegendő kört lehet teljesíteni.”

„Szerintem mindenki számára ugyanez a helyzet, és manapság már sokféle módon lehet készülni előtte is. Úgy vélem, a kulcsot a teszt előtti, majd pedig az első versenyt megelőző felkészülés fogja jelenteni.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: