DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Verstappen nem tart attól, hogy kifut az időből

Arról már lekésett, hogy minden idők legfiatalabb F1-es világbajnoka legyen, de a holland nem érzi úgy, hogy bármi miatt aggódnia kellene. Bízik benne, hogy már idén harcolhat a vb-címért.

Max Verstappen 2015-ben, mindössze 17 évesen mutatkozott be a Formula-1-ben, azaz immár hat szezont húzott le a legjobbak között. A Red Bull bízott benne, hogy minden idők legfiatalabb világbajnokává válhat a holland, viszont mostanra lecsúsztak arról, hogy megdöntsék Sebastian Vettel 23 év és 134 napos csúcsát. Verstappen ugyanakkor nem aggódik amiatt, hogy esetleg kifutna az időből:

verstappen-dppi-bahrain-2020



„Természetesen szeretnék harcba szállni a világbajnokságért 2021-ben, de majd kiderül” – nyilatkozta a pilóta a Motorsport.com szaklap hasábjain. „Még mindig elég fiatal vagyok, és persze az emberek azt mondják, hogy ketyeg az óra, de nyugodt vagyok. Ilyen az élet. Olykor nem lehet erőltetni dolgokat, úgyhogy nyugodt maradok.”

A fiatal versenyző bízik benne, hogy a 2020-as RB16-os problémáinak orvoslásával és az idény végén távozó Honda ígért fejlesztésével együtt közelebb kerülhetnek a hét éve legyőzhetetlen Mercedeshez: „Úgy gondolom, nagyot léphetünk előre. De arra számítok, hogy mások is fejlődni fognak, szóval reméljük, hogy mi nagyobbat lépünk előre, mint a többiek.”

Az interjúban megszólalt Verstappen apja, Jos is, aki egy másik nyilatkozatban úgy fogalmazott, hogy a Red Bull autója még a Ferrariénál is rosszabb lehetett. Ennek ellenére az idősebb Verstappen reméli, hogy nemcsak a tavalyi évadzárót, hanem az idei nyitányt is megnyerheti a fia: „Ez azt mutatná, hogy olyan autónk van, amellyel versenybe lehet szállni. És pontosan ez hiányzott.”

Jos Verstappen is optimista a Mercedesszel szembeni lemaradás csökkentése kapcsán: „Úgy vélem, így is elég jelentősek a 2021-es szabályváltozások. Az autó többi részét a padlólemezt érintő változásokhoz kell igazítani. Főként az aerodinamikáról szól ez, így azt kell eltalálni, valamint bízunk benne, hogy a Honda is hoz valami extrát. Ha így lesz, valamelyest erősebbek leszünk.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: