DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ecclestone: Ássuk elő a régi V8-asokat!

Az F1 egykori ura szerint a száguldó cirkusznak nem kell relevánsnak lennie az autóipar szempontjából, éppen ezért elő kellene venni a régi szívómotorokat, amíg a jövő koncepcióját kitalálják.

2014-ben vezették be a Formula-1-ben a jelenlegi V6-os hibrid turbómotorokat, amelyek 2024-ig vagy 2025-ig – attól függően, mikor érkeznek a tervezett új erőforrások – érvényben is maradnak. A tavalyi nagydíjhétvégéken korábbi versenygépekkel tartott bemutatók (Mick Schumacher Mugellóban apja 2004-es Ferrariját, Fernando Alonso Abu Dhabiban saját 2005-ös Renault-ját hajtotta meg) viszont rámutattak, mennyivel jobban lázba hozza a rajongókat a régi V10-es vagy V8-as motorok hangja.

ecclestone-f1-dppi



Éppen ezért Bernie Ecclestone, az F1 egykori első embere azt szorgalmazza, hogy amíg ki nem találják a következő koncepciót, a jelenlegi erőforrások helyett használják a 2013-ban nyugdíjazott V8-asokat: „Bajba fogok kerülni emiatt, de ássuk elő a régi szívómotorokat” – nyilatkozta a Motorsport Magazine-nak adott interjújában. „Mindenkinek megvannak még, a költségek ezzel csökkennének, a hang is visszatérne, és tudnánk őket öt évig használni, amíg kitaláljak, milyen motorok legyenek a jövőben.”

„A Formula-1-nek nem kell relevánsnak lennie az autóipar szempontjából. Az emberek elfelejtik, hogy a Formula-1 egy szórakoztatóipari üzlet, és ha már nincs szórakoztatás, akkor az üzlet sem fog menni. Rengeteg változás lesz a világban. Mindenkinek elektromos autója lesz, ezt a politikusoknak is látniuk kell, nem lehet majd bemennie a városokba benzines autóval” – fogalmazott Ecclestone, hozzátéve, hogy előbb-utóbb fel fog majd merülni az a kérdés, hogy ha a személyautók mind elektromosak – márpedig szerinte a gyártók néhány éven belül leállnak a benzines és dízeles gépek gyártásával –, akkor vajon az F1-esek miért nem azok.

Viszont a 90 éves üzletember szerint sokkal fontosabb a szórakoztatás és annak egyik szerinte fő eleme, a hanghatás: „A Honda távozik. A Red Bull ugyan átveszi a motorjaikat, de ez csak akkor fog működni, ha befagyasztják a fejlesztéseket, különben az Isten tudja, mennyit fognak költeni arra, hogy elöl maradjanak. Szabaduljunk meg ettől a mostani ostoba motoroktól! A lelátókon ülő rajongókat nem érdekli, mennyire szuper hatékonyak, mennyi üzemanyagot fogyasztanak vagy mennyire erősek. Max Mosley azt mondta, a hang nem számít, de szerintem nagyon is számított mindig is.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: