DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Titokban Mercedest tesztelgetett Mazepin, de Abu Dhabiból kihagyták

Hogy mi köze a Haas igazolásának a címvédő istállóhoz? Nyikita Mazepin az elmúlt két évben számos alkalommal tesztelt Mercedest. A fiatal versenyzők gyakorlására azonban már nem kapott meghívást – ám nem botránya miatt.

A Haas színeiben jövőre debütáló orosz korán bekerült a Formula-1 körforgásába, mindössze 16 éves volt, amikor a Force India leigazolta őt fejlesztőversenyzőként. A csapattal három évig tartott az együttműködés, és csak akkor szűnt meg, mikor az istálló Lawrence Stroll kezébe került és Racing Pointtá alakult.

Ezt követően Mazepinék a királykategória első számú csapatával, a Mercedesszel ütöttek nyélbe egy üzletet: 2019-ben a fiatal orosz 12 tesztnapon vezette a csapat kétéves autóját – hasonló felkészülési programként, mint Lance Stroll tette williamses debütálása előtt. Sőt, Mazepin, habár hivatalos státusza nem volt a csapatnál, még a barcelonai szezonközi teszt egyik napját is megkapta az istállótól, amelyet nagy feltűnést keltve a legjobb idővel zárt.

Ami viszont nem kapott nagy nyilvánosságot, hogy Mazepin privát Mercedes-tesztjei idén is folytatódtak a 2018-as autóval, ennélfogva opció volt, hogy ő vezesse a W11-et az Abu Dhabi Nagydíj utáni, fiatal versenyzőknek kijelölt teszten. Mazepin helyett azonban a márka Formula-E-pilótái, Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries ülnek volán mögé.

Nyikita Mazepin Mercedes-színekben a 2019-es májusi barcelonai teszten


„Széleskörű tesztprogramot végeztünk vele az év során kétéves autóval” – mondta Mazepinről a Sky Sportsnak Toto Wolff csapatfőnök, majd áttért a versenyzőválasztásra: „Ami a fiatal versenyzők tesztjét illeti, az elmúlt pár napban döntöttünk a felállásról. Stoffelnek és Nycknek adni a lehetőséget hasznos. Ők a gyári versenyzőink a Formula-1-ben, ahol szuper erős munkát végeznek. Mivel pedig Stoffel nem ülhetett az autóban az előző héten, egyszerűen logikus volt kettőjüket kiválasztani.”

Wolff hangsúlyozta, Mazepin mellőzésének nem a napokban kibontakozó botrány volt az oka: „Semmi köze ahhoz, amit csinált. A legfontosabb az volt, hogy valamit tanuljunk a tesztből” – mondta a csapatfőnök. Nem tért ki rá, de feltehetően az is hozzátartozik, hogy a Mercedes nem szívesen ültetett volna egy olyan versenyzőt autójába az év utolsó tesztjén, aki jövőre egy rivális alakulathoz igazol, még akkor sem, ha a Haastól nincs igazán félnivalója.

A Formula-2-es futamgyőztes Wolff által említett tesztjeit akkora titkolózás övezi, hogy Mazepin azt sem árulta le, hány alkalomra kerül sor: „Csak a hivatalos alkalmakról beszélhetek, ha jól emlékszem, háromszor teszteltem a Force Indiával és egyszer a Mercedesszel az F1-ben” – mondta szűkszavúan az orosz, annyit elárulva, hogy a német istállónál Vandoorne segítette mentorként.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: