DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton még érzi a koronavírus hatását

Az időmérő után a hétszeres F1-es világbajnok elismerte: még mindig érzi a fertőzés hatását a tüdejében, így nincs is tökéletes fizikai állapotban, de vasárnap is mindent bele fog adni.

Lewis Hamiltonnál a múlt hét elején diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, ami miatt a Szahíri Nagydíjat kénytelen is volt kihagyni. Noha Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője múlt hétvégén úgy fogalmazott, hogy a brit „nincs túl jól”, a mostani hét közepén mégis több negatív PCR-tesztet produkált, így rajthoz állhat az Abu Dhabi Nagydíjon.

hamilton-abudhabi-dppi



A számára harmadik hellyel véget érő idényzáró időmérőt követő sajtótájékoztatón – amelyen a Formula.hu is jelen volt – a hétszeres világbajnok elismerte: még mindig érzi a Covid-19 utóhatásait.

„Már korábban Ausztráliában elmondtam, mennyire komoly ez a vírus. Igazán együtt tudok érezni azokkal, akik szenvedtek tőle, s akik elveszítették egy szerettüket miatta. Nagyon undok egy vírus. Még nem vagyok százszázalékos, még mindig érzem kicsit a tüdőmben. Mindenesetre normál esetben akkor is vezetnék, ha a fél karom lógna, ezt csináljuk versenyzőként, és szerencsére nem ez a helyzet.”

Hamilton azt is tudja, hogy a vasárnapi 55 körös futam komoly kihívás lesz így számára: „Egyértelműen nem ez lesz a legkönnyebb futam fizikailag. De kezelni fogom a helyzetet, és mindent bele fogok adni.”

A pilóta a tünetek kapcsán elmondta, hogy nagyon lecsapolta az energiáit a vírus: „Az egyik fő tünet, hogy rendesen kimerít. Próbálok a lehető legtöbbet aludni, de a feltöltődés nem olyan egyszerű, mint volt korábban, ráadásul elég komoly súlyt is veszítettem egyetlen hét alatt. Nem érzem teljesen ugyanolyannak magam, mint amikor utoljára versenyeztem, de ez persze nem akadályoz meg abban, hogy holnap mindent beleadjak.”

A Mercedes versenyzője az időmérőn történtek kapcsán hozzátette: ugyan az autója alja megsérült, amikor a Q1-ben az utolsó előtti kanyarból kijövet ráhajtott és nagyot ugratott a kerékvetőn, de érzése szerint nem ezen múlt a mai pole-pozíció, amelyet egyébként idén először Max Verstappen és a Red Bull szerzett meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: