DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sainz nem kapott engedélyt az újonctesztre

A Renault elérte, hogy Fernando Alonso részt vehessen az eredetileg fiataloknak szánt Abu Dhabi gyakorláson, ezért a Ferrari is megpróbálkozott: ők azonban nem vethetik be új igazolásukat.

Nagy port kavart, hogy a Renault elérte, hogy Fernando Alonso megkapja az FIA engedélyét az Abu Dhabi Nagydíjat követő egynapos teszten való részvételre: a 39 éves versenyző így vezethet a gyakorláson, melyet az eredeti szándék szerint F1-es újoncoknak szántak. A teszt szabályzatába betoldottak egy kritériumot arról, hogy olyan versenyzők is indulhatnak külön jóváhagyással, akik a 2020-as szezonban nem versenyeztek: ez alapján a Red Bull Sebastian Buemit, az Alfa Romeo Robert Kubicát ülteti be.

A rivális csapatok nem örültek a fejleménynek, többen pedig kezdeményezték, hogy ne csak a 2020-ban hiányzó versenyzők, hanem a csapatot váltók is autóba ülhessenek. A Ferrari is kérvényezte az FIA engedélyét Carlos Sainz részvételére vonatkozóan, aki a McLarentől érkezik a csapathoz.



„Elég nagy a katyvasz, mi pedig a Ferrarinál Fernando teszteléséről azt gondoljuk, nem helyes. Annak idején ezt az FIA számára is egyértelművé tettük a tanácskozásokon. De most, hogy hallottuk a döntést, az FIA engedélyét kértük Carlos számára” – nyilatkozta a Szahíri Nagydíjon Mattia Binotto csapatfőnök.

A Motorsport.com információi szerint azóta megérkezett az elutasító válasz a Ferrarihoz. Michael Masi versenyigazgató kedden tájékoztatást küldött a csapatoknak, arra vonatkozóan, hogy a teszten csak a legfeljebb két nagydíj tapasztalattal rendelkező versenyzők vehetnek részt, soron kívüli engedélyt pedig azok kaphatnak, akik 2020-ban nem szerepeltek egy versenyen sem.

A Ferrarinak így vissza kell térnie eredeti tervéhez: januárban privát tesztet szervezni Sainznak a két évvel ezelőtti modellel, hogy ne az egyetlen, mindössze három napos hivatalos gyakorláson kezdje meg az ismerkedést. A másik két csapatváltónak, Daniel Ricciardónak és Sebastian Vettelnek erre sem lesz lehetősége, a McLaren és a Racing Point nem tervez privát tesztet.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: