DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Horner: Albon kihagyhatja a jövő évet

Eddig inkább kitérő válaszokat adtak a Red Bull részéről, mi lesz a sorsa az idén kissé csalódást keltő teljesítményt nyújtó Alexander Albon sorsa 2021-ben. Jöhet a helyére Hülkenberg vagy Perez?

A bikák csapatfőnöke most először tett egyértelmű utalást arra, hogy Max Verstappen jelenlegi csapattársa a jövő esztendőben partvonalra kerülhet az istállónál. Igaz, egyelőre csak ideiglenes jelleggel, egy évet „padozna” a thai pilóta, adott esetben pedig 2022-ben visszakerülhet. Tavaly Pierre Gasly is leszerepelt a nagycsapatnál, ám a Toro Rossónál, majd idén az Alpha Taurinál teljesen újjászületett és még futamot is tudott nyerni.

Lehet, hogy Albonnak is jót tenne a levegőváltozás, de nagyon úgy tűnik, számára nem lesz visszaút a fiókcsapathoz. Erre az időszakra ígérte a Red Bull, hogy dönt a második számú pilóta személyéről, a szóbeszéd alapján pedig egyre valószínűbb, hogy az nem Alexander Albon lesz jövőre. Leginkább Sergio Perez érkezése tűnik valószínűnek és most már Christian Horner nyilatkozata is erre enged következtetni.

Visszaszerezheti a renoméját Alexander Albon, ahogy Pierre Gasly tette?


„Hogy mi lesz jövőre Alexanderrel? Nagyon úgy fest, hogy vagy marad a Red Bullnál, vagy egy évet padozik. Jelenleg arra összpontosítunk, hogy még adhassunk neki lehetőséget. Idén még két futam maradt hátra, legutóbb pedig remek munkát végzett, az elmúlt hétvégén dobogóra állhatott, pályafutása során másodszor” – idézi Christian Hornert az F1i.com szakoldal.

„Most is jól szerepelt a szabadedzésen, megfelelően indult számára ez a hétvége. A hátralevő két futamon pedig megmutathatja nekünk, hogy ő a megfelelő ember Max Verstappen mellett a jövő évre is. Mi minden támogatást megadunk neki ehhez, hogy bizonyítson és elérje céljait.”

„Az év végéig kiértékeljük a helyzetet és a lehetséges opciókat. Alexanderrel hosszú távú szerződésünk van, ahogy általában bármelyik Red Bull-pilótával, aki csatlakozik az istállóhoz. Arra összpontosítunk, hogy megadjuk neki a legjobb lehetőséget ahhoz, hogy bizonyítsa, képes nagyfokú fejlődést bemutatni, ehhez pedig tökéletes alap az elmúlt hétvégi eredménye, illetve a mostani szabadedzésen mutatott formája” – tekintett előre a Red Bull csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: