DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Nem Leclerc okozta Vettel ferraris búcsúját

A német versenyző szerint a monacói tavalyi érkezésének nincs köze ahhoz, hogy rövidesen távozik a Scuderiától. A négyszeres F1-es világbajnoknak Mattia Binottóval sem rossz a viszonya.

Sebastian Vettel 2015-ben érkezett meg a Ferrarihoz azzal a céllal, hogy gyerekkori példaképét, Michael Schumachert követve ő is felvirágoztassa a vösöröket. Bár 2017-ben és 2018-ban is úgy tűnt, van esélyük a vb-címre, a német és a csapat hibái révén mégsem tudták legyőzni a Mercedest és Lewis Hamiltont. Az utóbbi szűk két évben pedig már az eredmények sem jöttek, Vettel ráadásul a szezon végén távozik is a maranellóiaktól.

vettel-leclerc-ferrari-bahrein



Amikor a Corriere della Sera lap által készített interjúban arról kérdezték a pilótát, érzése szerint mennyire álltak közel egy végső sikerhez, így felelt: „Mi értelme van ezen gondolkodni? Én előre nézek. De hogy válaszoljak: a 2017-es autó nagyon versenyképes volt, a következő évben pedig még jobb és több potenciállal rendelkező csomagunk volt, de nem tudtuk a bajnokság utolsó szakaszában fejleszteni, ezért nem nyertünk. A dolgok okkal történnek, akár jó, akár rossz irányba. Igen, teljesíthettünk volna jobban, jó lett volna megnyerni a világbajnokságot. De az adott pillanatban azt tettük, amit helyesnek éreztünk.”

Vettel egyébként 14 futamgyőzelmével így is a harmadik legsikeresebb Ferrari-pilótának számít Schumacher és Niki Lauda mögött. „Nem rossz, de lehetett volna jobb a mérleg. A 14 csak egy szám, nem sokat számít” – mondta erről a négyszeres világbajnok.

A Ferrari még tavasszal, az idei évad kezdete előtt döntött úgy, hogy nem hosszabbítja meg Vettel szerződését. A pilóta saját bevallása szerint ezt egyáltalán nem érzi árulásnak, s arra a kérdésre, hogy milyen a viszonya Mattia Binotto csapatvezetővel, így válaszolt: „Professzionális. Elég idős vagyok ahhoz, hogy megértsem és elfogadjam a döntéseket. Sok időm volt utána a következményeken gondolkodni. Nincs bennem harag, nem vagyok olyan típus.”

A jövőre az Aston Martinnál szereplő azt is tagadta, hogy Charles Leclerc tavalyi leigazolása jelentette volna saját ferraris korszaka végének kezdetét: „Charles-nak ehhez semmi köze. A közös utazás egészét kell nézni: a csúcsot jelentő 2017-es és 2018-as évek után tavaly nem volt előrelépés, az idei szezon pedig különböző okokból kifolyólag még nehezebb. Így is keményen dolgozunk, hogy újra versenyképesek legyünk. De nem így gondolkodok ezekről. Hat évig tagja voltam ennek a csapatnak, és én voltam az első, aki segíteni akart a visszazárkózásban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: