DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Csoda: Grosjeannak haja szála sem görbült a balesetben

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner jó hírekkel szolgált a rajongóknak. Szerencsére Romain Grosjean egy karcolás nélkül megúszta a horrorfilmbe illő balesetét és nincs törött csontja.

A francia versenyzőt a vérfagyasztó balesete után azonnal kórházba szállították. A mentőhelikopter a közeli katonai létesítményben szállt le Grosjeannal, ahol kivizsgálták őt.

Mint ismeretes, Grosjean a rajt utáni métereken Kvjat autójával ért össze, aminek következtében derékszögben találta el a szalagkorlátot, az ütközés pedig akkora erejű volt, hogy a Haas úgy ment át a szalagkorláton, mint kés a vajon. Az autó kettészakadt, kigyulladt, a versenyző pedig kimászott a lángoló roncsból és túlélte a horrorisztikus balesetet.

Grosjean még a cipőjét is elhagyta menekülés közben


A piros zászlós fázis alatt Steiner is az élőben nyilatkozó Alan van der Merwétől, az orvosi autó sofőrjétől kérdezte meg, hogy van versenyzője. A Sky Sports-nak már elárulta az olasz csapatvezető, hogy minden rendben van Grosjeannal.

„Épp az imént beszéltem vele telefonon, teljesen tudatánál van, nincs semmi komoly baja. Éjszakára még természetesen bent tartják a kórházban, de nekem és a doktoroknak is elmondta, hogy jól van” – mondta a Haas csapatfőnöke.

„Úgy fest, hogy semmilye sem tört el, egyedül a keze van befáslizva az égési sérülések miatt, máshol szerencsére nem égett meg. A körülményekhez képest kifejezetten jókedélyű volt, azt mondhatom. Nagyon örülök neki, hogy nem esett komolyabb baja.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: