DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Csak A terve van Albonnak: maradni a Red Bullnál

A brit-thai versenyző úgy érzi, Törökországban előrelépett, és csak arra koncentrál, hogy az utolsó három futamon kiérdemelje a 2021-es ülést. Danyiil Kvjat eközben már lemondott az Alpha Tauriról.

Még mindig nem dőlt el, ki lesz Max Verstappen csapattársa jövőre a Red Bullnál: az energiaitalosok továbbra is időt adnak a holland teljesítményétől jelentősen elmaradó Alexander Albonnak, akinek ülésével elsősorban Sergio Perezt és Nico Hülkenberget hozták szóba (a mexikói elmondta, hogy számára ez az egyetlen opció, így ha nem kapja meg az ülést, kihagyja a jövő évet). A két héttel ezelőtti Török Nagydíj viszont bizakodással tölti el a brit-thai pilótát, aki a hátralévő tripla forduló során szeretné meggyőzni a csapatát, hogy érdemes rá szavaznia 2021-et illetően is:

albon-redbull-2020-1



„Jó hétvége volt a részemről, előreléptünk egyet tempó tekintetében” – mondta az isztambuli hétvége kapcsán Albon a bahreini sajtóeseményen, amelyen a Formula.hu is jelen volt. „Változtattunk néhány dolgot az autón, amitől jobbnak érződött, s végső soron van még három futamom megmutatni, mire vagyok képes, és pontosan ezt is akarom tenni. Azt akarom, hogy három jó verseny várjon rám. Erre a három futamra koncentrálok, nem igazán gondolok másra. A legtöbb embernek van terve, de nekem csak A tervem van, s az pedig az, hogy maradjak ennél a csapatnál. Erre koncentrálok, ez a célom, s ahogy mondtam, csak erre az utolsó három versenyre figyelek.”

Albon azt is elmondta, minek köszönhető a törökországi javulás: „Azt mondanám, ez főként arról szól, mennyire vagy magabiztos az autóban, mennyire tudsz folyamatosan a határon menni és kiegyensúlyozottan teljesíteni vele. Főleg az év elején nehezen boldogultunk az autó hátuljával, de ez javul, ahogy az is, ahogyan az autóban érzem magam.”

Eközben a Red Bull másik csapatánál, az Alpha Taurinál is kiadó még egy hely, hiszen egyelőre csak Pierre Gasly hosszabbított. Danyiil Kvjat maradására viszont nem sok esély van: szinte biztosnak tűnik a Formula-2-ben vitézkedő Yuki Tsunoda érkezése, aki néhány hete már egy privát tesztet is teljesített. Maga Kvjat is elismeri, hogy nem sok van esély rá, hogy 2021-ben is itt legyen a mezőnyben, de így is mindent belead a hátralévő nagydíjakon:

„Ahogy korábban is többször elmondtam, tudom, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy jövőre is itt legyek. Minden bizonyos forgatókönyvektől függ, így valamelyest már át is álltam arra, hogy csak erre a három futamra koncentrálok, nem pedig a jövőre. Egyszerűen csak igyekszem a legjobbamat nyújtani ennek a csapatnak, aztán meglátjuk. Megérdemli a csapat, hogy koncentrált maradjak az év végéig, mert bár voltak hullámzások, az utóbbi időkben egyre jobbak vagyunk, s remélhetőleg folytatni is tudjuk ezt a trendet, hogy szépen zárhassuk az évet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: