Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2020. december 4. péntek
F1

Russell: Hamilton segített jobb versenyzővé válni

Elismerően beszélt hétszeres F1-es világbajnok honfitársa eredményeiről és munkájáról a Williams brit pilótája, aki elmondása szerint a Mercedesnél töltött időszak során rengeteg tanult tőle.

George Russell ugyan jelenleg a Williamsnél versenyez a Formula-1-ben, de a Mercedes neveltjei közé tartozik, s ebben a minőségében volt szerencséje néhány éve testközelről látni, hogyan dolgozik a világbajnok gárda és az azóta hétszeres világbajnokká avanzsáló Lewis Hamilton. A fiatal pilóta saját bevallása szerint azonnal látta, mennyire jó is a honfitársa, aki ráadásul a természetes tehetsége mellé rengeteg munkát is tesz a sikerekbe:

russell-hamilton-mercedes-dppi



„Személy szerint én már kezdek kifogyni a szuperlatívuszokból Lewis kapcsán” – idézi Russellt a PlanetF1.com szakoldal. „Szerintem mindenki tudja, milyen nagyszerű – és ez már akkor is így volt, amikor kétszeres vagy háromszoros világbajnok volt. De amikor csatlakoztam a Mercedeshez és a saját szememmel láthattam dolgozni, tudtam, hogy nem csak a tehetségére támaszkodik. Nem arról van szó, hogy vasárnap felkel, beül az autóba és ő a leggyorsabb. Óriási erőfeszítéseket tesz bele ebbe, amiért szerintem nem kapja a megfelelő elismerést. Emiatt még jóval jobban tisztelem őt. És a legapróbb részleteken is dolgozik, hogy még azt a kis extrát is kihozza magából.”

Hamilton egyike volt azon pilótáknak, akik a közösségi oldalakon vigasztalták Russellt, miután utóbbi Imolában a biztonsági autó mögött ütközött falnak. Mint a fiatal brit elárulta, később személyesen is beszéltek egymással: „Valójában beszéltem is vele Imola után, és nagyon bölcs szavakat mondott nekem, olyasmit, hogy itt van, ha szükségem lenne rá.”

„Rendkívül sokat tanultam tőle csak azáltal, hogy részt vettem a megbeszéléseken: megtanultam, mire figyel annak érdekében, hogy gyorsabb legyen az autó, min dolgozik a vezetési stílusát illetően, ami segített nekem abban, hogy jobb versenyzővé váljak az elmúlt 18 hónapban. Már értem, mire van szükségem ahhoz, hogy gyorsabb legyen az autó, és már értem, hogy mit csinál Lewis. Ő jelenti a mércét pillanatnyilag: hihetetlen versenyző és fickó, nagyon tisztelem őt.”

„Amikor először hallottam róla, talán 2007 volt. Emlékszem, az első F1-es évében eljött egy brit gokartpályára: egy Mercedesszel tűnt fel, a mclarenes ruháját viselte, és persze mindenki körülvette, s én is készítettem vele egy fotót. Siralmas hajam volt akkor – ő talán azt mondaná, hogy az övé sem volt sokkal jobb akkoriban. Szóval van ez a kínos fotó… amit láttam is keringeni nemrég, szóval szerintem mindketten örülnénk, ha ez nem kerülne elő!”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?