Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. február 26. péntek
F1

Stroll: Ez eddigi karrierem csúcsa

Elképesztő izgalmakat hozott a Török Nagydíj időmérő edzése, melyen 23 év után először született kanadai pole-pozíció Lance Stroll révén, a Racing Point örömét pedig Sergio Perez teljesítette be.

Sokáig Max Verstappennek állt a zászló a Török Nagydíj kvalifikációján, aztán a lassacskán száradó pályán a semmiből tűnt fel Sergio Perez a Racing Pointtal és kihívás elé állította Max Verstappent.

Amennyire a semmiből jött a mexikói, legalább akkora meglepetés volt, hogy a legvégén csapattársa, Lance Stroll ugrott az élre, ezzel ő szerezte meg Kanada első F1-es pole-ját 1997-et követően, valamint a csapatét is, a 2009-es Belga Nagydíj után. Akkor még Giancarlo Fisichella szerezte meg az első rajtkockát a Force India néven szereplő istállónak.

Előbb Sergio Perez állt Mark Webber és a kamerák elé: „Remek és abszolút váratlan eredmény a csapat számára, nagyon boldog vagyok, bár a végén nem volt szerencsém. Valakit utolértem, így nem tudtam javítani.”



„Jó döntések születtek a csapat részéről, jó volt a gumiválasztás és fontos volt az is, hogy jókor engedtek ki bennünket a garázsból. Rendkívül jó helyzetből várjuk a futamot, én pedig akkor már inkább a harmadik helyről indulok, mint a másodikról” – utalt az Isztambul Park új aszfaltjára Perez.

Lancce Stroll élete első pole-pozícióját szerezte meg egy nehéz időszakot követően: „Nem is találom a szavakat, sokkoló, ami történt. Egyáltalán nem számítottunk erre a harmadik szabadedzés után, nem is voltam túl magabiztos.”

„Előbb az esőgumikon jöttünk ki, aztán rájöttünk, hogy az intermediate jobb lenne, aztán az első körömön forgalomba kerültem, Valtteri is pont előttem forgott meg, de aztán volt egy tiszta köröm. Bíztam az autóban, minden kanyart tökéletesen vettem be.”

„Mugello óta eléggé szenvedek, de ez most mindenért kárpótol, semmihez sem hasonlítható ez az érzés. Tudtam, hogy Sergio is a pole-ért megy, de ilyen körülmények között nem igazán koncentráltam másra, csak magamra. Nagyon jól éreztem magam ma délután a pályán, ez a pole-pozíció pedig karrierem eddigi csúcspontja.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?