DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Wolff: Nekünk nehezebb lesz, mint a Ferrarinak

Toto Wolff szerint a maranellóiaknak sokkal könnyebb dolguk lesz 2021-ben, mert úgy sem lesz esélyük a bajnoki címre, nyugodtan koncentrálhatnak 2022-re, a Mercedes viszont ezt nem teheti meg.

Toto Wolff, a Mercedes Formula-1-es csapatának vezére nemrég arról beszélt, hogy az idei autójuk talán a legdominánsabb technika a hibrid érában, pedig eddig is minden évben ők nyertek 2014 óta - ugyanakkor érzi a nyomást a többiek részéről, hogy 2021-ben, illetve a nagy szabályváltozások után, 2022-ben is az élen tudjon maradni a csapatával.

00120027_128



"Nem feltételezem azt, hogy az erősorrend teljesen megfordul majd a 2022-es szabályváltozásokkal, de kis változásokat azért valószínűleg tapasztalunk majd. Lesznek olyan csapatok, mint például a Ferrari, akik teljességel leírják 2021-et és már a kezdetektől fogva a 2022-es autón fognak dolgozni. Számunkra sokkal nehezebb lesz megtalálni az egyensúlyt, mivel a jó 2022-es autó mellett természetesen 2021-ben is világbajnokok akarunk lenni2 - mondta Wolff az ORF-nek adott interjújában.

A csapatvezető szerint egyébként a Red Bullra 2021-ben is oda kell figyelni: "A Honda extra erőket mozgósít a 2021-es, utolsó szezonjára és ezért a Red Bullnál mindenki extra motivált lesz, nem csak Max Verstappen, aki most is többet hoz ki az autóból, mint amennyi benne van" - tekintett előre Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: