DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Verstappenék Hülkenberget akarják?

További türelmet kapott a csapattól Alex Albon, miközben az idősebb Verstappen úgy gondolja, fiának erősebb csapattársra lenne szüksége. Célzott rá, hogy ő és Max Nico Hülkenberget preferálják.

Továbbra sem akar döntést hozni a Red Bull 2021-es versenyzőjével kapcsolatban. Hiába gondolták sokan úgy, Alex Albon vezetői hibája az imolai verseny hajrájában megpecsételte a thai sorsát a csapatnál – aki a futam utáni nyilatkozatában magyarázta, valójában nem volt rossz hétvégéje –, a versenyzővel szembeni türelem kifogyhatatlannak tűnik. Helmut Marko a csapat részéről hangsúlyozta, nem fognak Imola után döntést hozni, Abu Dhabi után határoznak, megtartják-e, vagy pedig kívülről keresnek valakit. Így Albonnak még négy futama van bizonyítani.



Max Verstappen apja, Jos egy holland tévéműsorban nevesítette, kik az esélyesek. „Három pilóta közül kerül ki: Albon, Hülkenberg vagy Perez” – mondta az idősebb Verstappen. Fia, Max elismerősen beszélt Nico Hülkenbergről, úgy fogalmazva, jó csapattárs lenne. Jos ennyit mondott: „Ugyanaz a preferenciám, mint Maxnak.”

A Formula-1-ben 1994 és 2003 között aktív idősebb Verstappen egyértelműen kijelentette, Albon teljesítménye ebben a formában kevés a hosszabbításra:

„Jelen pillanatban nem elég. Maxnak erős csapattársa van szüksége, például az utolsó futam is máshogyan alakulhatott volna. Ha a csapattársa Hamilton mögött lett volna, korábban kellett volna kiállnia, ami megkavarta volna a lapokat. Jó csapattárssal az edzés során is jobb adatok nyerhetők. Ha van két versenyző, aki külön utat járhat, több a kinyert információ is” – sorolta Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: