DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Nem rakja ki év közben Albont a Red Bull

Az újabb pocsék versenye ellenére is kitart a brit-thai pilóta mellett az energiaitalos csapat – legalábbis ami a 2020-as szezont illeti, rövidesen ugyanis döntést hoznak a jövő évi felállásról is.

Aligha növelte Alexander Albon esélyeit a Red Bullnál maradásra a Formula-1-es Portugál Nagydíj: a hatodik helyről indulva csupán a 12. helyen futott be, miközben Max Verstappen ismét dobogóra állhatott. Christian Horner csapatvezető is elismerte, hogy nehéz futama volt a brit-thai pilótának:

„Nyilvánvaló, hogy kemény versenye volt. Meg kell néznünk az összes adatot, hogy megértsük az okát, a gumikopásé például jelentősen magasabb volt. De rengeteg dolgot kell megnéznünk és megértenünk, és persze kevesebb mint egy héten belül kell visszavágnia” – mondta el a leintés után Horner a sajtóértekezletén, amelyen online formában a Formula.hu is jelen volt. A csapatfőnök hozzátette: a gumikopás miatt Albon a futam végén egy extra kerékcserére is kényszerült.

albon-redbull-portimao



Korábban a Red Bullnál úgy fogalmazták, Imoláig kell villantania Albonnak, ha maradnia akar, s most Horner újfent megerősítette, hogy rövidesen döntést hoznak: „Nincs már sok verseny hátra a szezonból, és nyilván közeledik az év azon időszaka, amikor el kell kezdenünk gondolkodni a következő éven. Úgy vélem, a következő néhány hétben döntést hozunk. Nyilván ismerjük az összes opciót.”

Horner egyértelműen a korábban fő esélyesként megnevezett Nico Hülkenbergre és Sergio Perezre utalt, akik egyaránt ülés nélkül állnak 2021-re. A Red Bull-főnök nem tart attól, hogy a két említett pilóta esetleg előbb leszerződne más alakulathoz: „Szerintem bármelyikük a Red Bullt választaná bármely más elérhető üléssel szemben, szóval valószínűleg megvárják, mi a döntés.”

Mivel Hülkenbergnek idén sincs állandó ülése, csupán a Racing Pointnál szerepelt háromszor is beugróként, akár az utolsó nagydíjakra is átvehetné Albon helyét. Erre azonban nem fog sor kerülni Horner szerint – igaz, tavaly hasonlóan nyilatkoztak Pierre Gasly kapcsán nem sokkal azt megelőzően, hogy aztán mégis lecserélték Albonra:

„Elkötelezettek vagyunk Alex iránt erre az évre. A csapaton belül mindenki azt akarja, hogy megtartsa az ülését a következő szezonra is. Nagyszerű srác, hiszünk a benne rejlő tehetségben. Még csak a második évét futja a Formula-1-ben, és ez kemény. Mentálisan is nehéz Max ellen versenyezni. Korábban már megmutatta, hogy fel tud támadni, és nagyon remélem, hogy most is meg tudja tenni ezt Imolában a következő hétvégén.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: