Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2020. december 3. csütörtök
F1

Főnöke szerint is vétkes Verstappen az ütközésben

Verstappen Strollt hibáztatja, a Racing Pointnál Verstappent okolják, míg a Red Bull-főnök szerint 50-50 a felelősség. A felügyelők is berendelték a második szabadedzés „versenybalesetének” érintettjeit.

Szükségtelen balesetbe keveredett Max Verstappen és Lance Stroll a Portugál Nagydíj második szabadedzésén: mintha futamon csatáztak volna, úgy ragaszkodtak a jobb pozícióhoz. A DRS segítségével előző Verstappen beszúrt Stroll mellé a célegyenes végi első kanyarban, de a kanadai – aki előrébb volt – nem hagyott neki helyet, így az autók összeütköztek, kiváltva a második piros zászlót.

„Annyira meglepett az egész. Simán befordult, pedig ott jöttem mellette” – nyilatkozott a helyszínen Verstappen, egyértelműen Stroll hibáztatva. „Nem tudom, hova kellett volna mennem. Épp elkezdtem a köröm, ő pedig befejezte az övét. Majd meglátjuk, mi történik. A második edzésen voltunk, sajnálatos dolog, hogy összeértünk. Nagyon szükségtelen, buta dolog volt.”

A hasonló vitás esetekben a csapatfőnökök érhető módon általában saját versenyzőik védelmére kelnek. Sokatmondó, hogy Christian Horner a Red Bull részéről viszont nem próbálta kimagyarázni Verstappent:

„Menjünk vissza az előző körbe. Max elengedte Lance-t, mert szélárnyékot akart, és azt feltételezte, hogy Lance befejezi a saját körét. Ezért elengedte, beállt mögé, előnyt kovácsolt a szélárnyékból és azt gondolta, a másik vissza fog venni, hiszen tudja, hogy ő ott van a belső íven. Lance azonban valamiért nem látta őt, ragaszkodott az ívhez és így fordult be. Mindketten arra számítottak, hogy a másik visszaveszi” – magyarázta Horner.

„Ha versenyen lettek volna, a kívül levőnek helyet kellett volna adnia Maxnak, mivel ő volt belül. De hogy teljesen őszinte legyek, ha megnézzük az esetet, mondhatjuk, hogy mindketten benne voltak. Max azt feltételezte, hogy Lance visszavesz, míg Lance talán nem tudta, hogy Max ott van. Mindketten érvelni fognak a saját igazuk mellett. Talán mondható, hogy 50-50 volt.”



A rosszabbul járó Racing Point részéről – Stroll sérült autóval a kavicságyban ragadt – viszont egyértelműen Verstappent okolják:

„Biztosíthatok mindenkit, száz százalék, hogy Max tudta, Lance ott van” – mondta Otmar Szafnauer csapatfőnök. „Lance viszont nem tudta, hogy Max ott van. Innentől szerintem ez elég egyszerű helyzet.”

Rövidesen megtudjuk, mit gondolnak az esetről a versenyfelügyelők, hiszen az ütközés miatt vizsgálat indult, a két versenyzőt pedig berendelték a testület elé meghallgatásra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?