DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Leclerc: Az új szabály segíthet a Ferrarinak

Bizonyos szempontból még jól is járhat azzal a maranellói gárda, ha idén minél hátrébb végez a bajnokságban, mert akkor több időt tölthetnek majd el a szélcsatornában. Sainz szerint ez a helyes irány.

Miközben a nagy technikai szabályreformot 2022-re halasztották a koronavírus-járvány miatt, néhány változás már jövőre életbe lép a Formula-1-ben. A költséglimit bevezetése mellett a legfontosabb a fejlesztésekre vonatkozó „hendikeprendszer”, amelynek lényege, hogy az előző évi konstruktőri világbajnoki tabellán gyengébben szereplő istállók százalékosan több időt tölthetnek majd el a szélcsatornában – azaz minél hátrébb végez egy alakulat, annál több lehetősége lesz arra, hogy kiköszörülje a csorbát.

leclerc-ferrari-eifelgp



Mivel a Ferrari idén hátracsúszott a középmezőnybe, s jelenleg csupán a hatodik helyen áll a vb-pontversenyben, Charles Leclerc szerint ez az új szabály még kedvezhet is nekik – minderről a RaceFans.net szakportál hasábjain nyilatkozott a monacói:

„Úgy gondolom, ezzel a szabállyal azt célozzák meg, hogy megpróbálják újrakavarni a kártyákat kicsit, valamint hogy segítsenek a szenvedő csapatoknak. És bizony az a helyzet, hogy mi most szenvedünk, szóval egyértelmű, hogy ez bizonyos szempontból segíthet nekünk. Ugyanakkor jobban örülnék, ha már idén is előrébb kerülnénk. De ez van. Szóval egyelőre reméljük, hogy némi előnyt tudunk ebből kovácsolni, és megpróbálhatunk felzárkózni azon a terén, ahol most küszködünk.”

Leclerc jövő évi kollégája, az idén még a McLarent erősítő Carlos Sainz is csak támogatni tudja az új szabályt, bár nem tudja, mekkora hatása lesz majd az erőviszonyok alakulására:

„Nehéz ezt megmondani, mert nem tudom pontosan, hogy mennyire fog működni a szélcsatornás szabály, ha a harmadik-negyedik-ötödik helyen végzünk. De abszolút támogatom a szabályt, amellyel megpróbálják összerázni a mezőnyt és elérni, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a csapatok. Úgy vélem, ez a helyes irány a Formula-1 számára. Bármi is történik annak kapcsán, hogy az idei eredmények hatással lesznek-e a 2021-es szezonra, akkor is ez a helyes irány. És minél jobban fog működni, annál jobb, hiszen szórakoztatóbbak lesznek a futamok, és még inkább a pilóták fognak számítani a gépek helyett. Most ez utóbbi túl sokat számít.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: