DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Rosberg elemezte Vettel szétesését

2016 világbajnoka szerint honfitársának nem fekszenek ezek az autók, mert nem stabil a hátsó tengely - ráadásul egy-két hiba után annyira elindult lefelé fejben, hogy ebből csak az Aston Martin rángathatja ki.

Továbbra is nagyon komoly gödörben van Sebastian Vettel, úgy tűnik, hogy a Ferrarinál ebből már nem is tud kilábalni - közeledik a szezon vége és az ő távozása, a formája pedig mit sem javul. Charles Leclerc folyamatosan legyőzni az időmérőkön és a versenyeken is gyorsabb nála, a négyszeres világbajnok mentális gondjai pedig nem tűnnek el - Nico Rosberg szerint nagyon mélyen van már ezen a téren.

ert



"Először is: ezek az autók sokkal ijesztőbbek, mint amit korábban láttunk" - mondta 2016 világbajnoka a Sky Sportsnak. "Az autók hátulja néha egyszerűen csak elindul és nem is érzed. Ez sok önbizalmat elvesz a pilótáktól, Sebastian pedig mindig olyan pilóta volt, akinek arra volt szüksége, hogy az autó hátulja stabil legyen, bíznia kell benne" - magyarázta honfitársa szenvedését.

"Belement egy negatív spirálba. Ez kicsiben kezdődik, jön egy hiba Hockenheimben az élről, aztán egy itt, egy ott, egy amott, aztán egyszer csak görgetjük magunk előtt. Ebből lesz egy negatív spirál és minél negatívabb vagy, annál bizonytalanabb leszel, így pedig annál többet hibázol. A helyzet egyre rosszabbá válik. Ráadásul a csapatnál az Isten most már Leclerc és nem ő, ami további negatívum és egy sokk számára. Ő volt az első számú, aztán hirtelen itt van a fiatal egy ötéves szerződéssel" - elemezte a szituációt Rosberg.

"Az ő nagy esélye az Aston Martin, ez egy nagy lehetőség. Ismét ő lesz az Isten a csapatnál, az autó gyors, úgyhogy lehetnek sikerei és kijöhet ebből a spirából. Így ismét olyan jó lehet, mint korábban, elhagyhatja a hibáit. Szóval ez nagy esély és nagyon örülök neki, hogy rátalált erre."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: