DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kvjat amatőrnek nevezte Albon manőverét

Kiakadt a Red Bull brit-thai F1-es pilótájára az Alpha Tauri orosz versenyzője a Nürburgringen történt ütközésük után. Christian Horner azt is elárulta, miért kellett kiállnia Albonnak.

Nem Alexander Albon versenye volt a Formula-1-es Eifel Nagydíj: már az első körben elfékezte a gumiját, aztán később összeütközött Danyiil Kvjattal, majd végül műszaki problémák miatt kénytelen is volt feladni a futamot. A másodikként említett megmozdulásával azonban nemcsak a saját, hanem az orosz versenyét is tönkretette, aki ki is fakadt a sikán és az utolsó kanyar között történtek miatt – szavait a Crash.net szaklap idézi:

albon-dppi-nurb-1



„Nem igazán értettem a manőverét. Mit csinált? Úgy vélem, eléggé amatőr dolog volt ez a részéről, rosszul mérte fel a helyzetet, nem számítasz ilyenre egy ilyen szinten ilyen hosszú ideje versenyző pilótától. Mindenesetre a versenyünket onnantól kezdve ez eléggé tönkre is vágta. Emiatt majdnem egy teljes kört kellett megtennem lassan a sérült első szárnnyal. Beesett a padlólemez alá, amit szintén megrongált, ahogy a fékhűtést is, így onnantól kezdve egy merő szenvedés volt a futam, mert alig volt leszorítóerőnk, így már csak esőben vagy valami váratlanban reménykedtem.”

Az incidensért öt másodperces időbüntetéssel sújtott Albon maga így látta az ütközést: „Dany kicsit szélesen fordult a sikánban, aztán kissé elmértem a helyzetet. Nem igazán tudom, mi történt, de az utolsó kanyarra fordulva összeértünk. Pedig az autó tempója jó volt, ezért bosszantó ez az eredmény. Persze hogy őszinte legyek, nem voltam elégedett a versenyemmel, hiszen több apró hibát is elkövettem, és az első körben történt elfékezésem is nagyban befolyásolt mindent.”

Később aztán a brit-thai versenyző kénytelen volt kiállni a versenyből – a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt is elárulta a Motorsport.com hasábjain, hogy mi volt ennek az oka: „Nagyon elfékezte magát a 3-as kanyarnál az első körben, és attól tartottunk, hogy a vászonig lekopott a gumi. Láttuk, hogy folyamatosan nő a vibráció, amíg el nem érte a küszöbértékünket. Éppen ezért biztonsági szempontból kellett akkor kihívnunk a bokszba. Utána szépen jött előre a mezőnyben, de aztán roppant balszerencsés volt azzal, hogy összeszedett némi törmeléket, ami kilyukasztotta a hűtőjét, és láttuk, hogy az egekbe emelkednek a hőmérsékletek. Ha nem akartunk elveszíteni egy motort, nem volt más választásunk, mint kiállni. Kár ezért, szerintem az elfékezéssel együtt is Daniellel és Sergióval harcolt volna.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: