DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Raikkönen: Ha nem tudok összerakni egy normális kört, akkor mindegy milyen autóm van

Kimi Raikkönennek ezúttal nem sikerült bejutnia a Q2-be, miután az utolsó gyorskörén hibázott és megpördült. A finn az utolsó helyről kezdi az Orosz Nagydíjat, melyen 322. alkalommal áll a rajtrácsra.

Az Alfa Romeo visszaesett a mezőny végére, olyannyira, hogy Kimi Raikkönen az utolsó, 20. helyről fogja megkezdeni az Orosz Nagydíjat vasárnap délután. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a továbbjutáshoz eleinte egyébként közelálló finn megpördült az utolsó gyorskörén, így már nem tudott javítani.

Szerinte az autó rendben volt, csak kicsit lassú – ezt már pénteken is elmondta a jövő évi szerződését állítólag már aláíró Jégember. Nem kertelt, elmondta, hogy hibázott és emiatt csalódást keltő eredményt hozott.



„Kifejezetten elégedettek voltunk az autóval a hétvége folyamán, szóval arra számítottunk, hogy magunkhoz képest jók leszünk az időmérőn, de a dolgok máshogy alakultak. Nincs mit mondanom, a kettes kanyarnál megforogtam a gyorskörömön, és ott annyi is volt.”

„A gumik még nem voltak eléggé melegek, emiatt blokkoltak az első kerekeim, rácsúsztam a rázóra, onnantól pedig nem tudtam mit tenni. Ilyen egyszerű. Megvolt az autónk ahhoz, hogy bekerüljünk a Q2-be, de ha nem tudok összerakni egy értékelhető kört, akkor így is, úgy is a mezőny végéről fogok rajtolni. Nagy kihívás lesz a holnapi verseny, meglátjuk, meddig jutunk.”

Kimi Raikkönen 322. alkalommal fog elrajtolni a vasárnapi versenyen, így utoléri az örökranglista éllovasát, Rubens Barrichellót, akivel így holtversenyben lesz a legtöbb futamon elrajtoló Formula-1-es pilóta a finn világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: