Steward
Bognár Viktor
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 24. szombat
F1

Gasly: Legutóbb győzelem, most gyors kiesés

Bár a szabadedzéseken remekelt a legutóbbi futam győztese, az időmérőn valami nem klappolt Pierre Gasly számára. A verseny is csak két kanyarig tartott, az első baleset miatt kiállni kényszerült.

A szabadedzéseken tartotta múlt heti remek formáját Pierre Gasly és az Alpha Tauri-Honda, rendre befért a legjobb hat közé, ezért is volt erősen meglepő, hogy az időmérőn már a Q1 végén kihullott. A futamon igyekezett javítani a francia, de nem jutott túl sokáig, mert a Max Verstappen lelassuló autója által kiváltott első tömegkarambol egyik részesévé vált és nem is tudta folytatni.

„Az első kanyar után jó lehetőséget láttam az Alfa Romeo és Max között elmenni, de végül összezártak, nem fértünk el hárman, csattantunk és kiesés lett a vége. Kár ezért, az edzéseken remek tempóval jelentkeztünk, gyorsak voltunk, jól is rajtoltam, úgyhogy elveszett egy jó lehetőség” – mondta el Pierre Gasly a kiesése után.

Gasly az időmérős csalódás után a futamon sem jutott sokáig


„Az időmérőn sérült volt az első szárny és az oldaldobozok is, de a verseny előtt magabiztos voltam, hogy sikerülhet felzárkózni. Nem túl jó egyetlen kanyar után befejezni a versenyt. Mindig az a fontos, hogy az összes lehetőségünkkel élni tudjunk, ez most nem jött össze, pedig erre szükség van minden egyes futamon.”

„Mindig sajnálom, amikor ilyen balesetek történnek, de észre kell venni a pozitívumokat. Az autó teljesítménye kiváló volt péntektől kezdve, erre kell építkeznünk és így elutazni Szocsiba. Remélhetőleg, ott ismét jól fogunk szerepelni, szeretnék visszakerülni a stabil pontszerzők közé” – tekintett előre a Monzában győztes francia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?