DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

McLaren: Ezért kell Sainz a Ferrarinak

Andreas Seidl szerint őket nem érte meglepetésként Carlos Sainz parádés monzai hétvégéje és úgy véli, hogy a Ferrari is pont ezt látta a spanyol F1-es pilótában, ezért igazolta le.

Kis híján futamot nyert hétvégén Monzában Carlos Sainz, akinek eddig nem volt olyan kiemelkedő szezonja, mint tavaly, sőt, csapaton belül is inkább Lando Norrisnak jötteki a dolgok. A spanyol viszont most nagyon közel volt élete első Formula-1-es győzelméhez - igaz, ez a teljesítmény a McLaren csapatvezetőjét egyáltalán nem lepte meg.

"Carlos már az első körtől kezdve lenyűgöző teljesítményt nyújtott" - idézi a grandprix247 Andreas Seidl szavait a pilótával kapcsolatban. "Ez viszont minket nem ért meglepetésként, mert tudjuk, hogy mire képes. Oka van annak, hogy a Ferrari le akarta őt igazolni, ez teljesen világos: ők is ugyanúgy hisznek benne" - tette hozzá a csapatfőnök Sainz dicséreteként.

sanyesz



"Carlos számára ez egy nagyon erős hétvége volt már a legelejétől kezdve és már sok ilyen erős hétvégéje volt ebben a szezonban. Végül is ő a hős a kormány mögött, neki kellett megcsinálnia a dolgát és meg is csinálta: jól rajtolt, aztán jól rajtolt újra, nagyszerűen előzött és abszolút megérdemelte ezt a nagyszerű eredményt."

Sainz jelenleg a holtversenyes kilencedik helyen áll a pontversenyben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: