DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Ferrarié lehet az egyetlen legális motor

A McLaren egyik korábbi mérnöke szerint a jövőben pont az a Ferrari segítheti az FIA munkáját a motorok legalitásának ellenőrzésében, akikkel „valamiért” lepaktált a Nemzetközi Automobil Szövetség.

Év elején hatalmas port kavart az a hír, mely alapján az FIA semmit nem hoz nyilvánosságra a Ferrari tavalyi erőforrásának vizsgálatát követően, de kötöttek egy egyezményt az olaszokkal, melynek részletei szintén sosem látnak majd napvilágot.

A leginkább elfogadott tényállás az, hogy a Ferrari valami módon manipulálta az üzemanyagátfolyást mérő szenzort, azonban valószínű, hogy – ha soha nem is, de – jó ideig nem derül fény, miről is szól a felek közötti egyezmény.



Az FIA nemrég bekérte a csapatoktól a tervrajzokat, hogy ellenőrizni tudják az ERS-rendszer működését, ami Marc Priestley, korábbi McLaren-mérnök szerint egy jel is lehet arra, hogy most már a Ferrarival karöltve küzd az FIA a motorszabályok betartásáért.

„Az egyik dolog, amiben megállapodtak, hogy a jövőben a Ferrari segíteni fogja az FIA-t, hogy az erőforrások szabályosságát ellenőrizni tudják majd. A Ferrari szabálytalan volt, és azt sejtik, hogy a többiek is trükköznek valami módon” – mondta az azóta már az F1 Elviseként is elhíresült youtuber.

„Sok emberrel beszéltem már, aki a Ferrarinál vagy Ferrari-motoros csapatnál dolgozik, és ők azon a véleményen vannak, hogy jelenleg övék az egyetlen erőforrás, mely megfelel a szabályoknak. A többi csapat, akik nem álltak ellenőrzés alatt, nem biztos, hogy szentírásnak veszi a szabálykönyvet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: